A bejegyzés dátuma: 28. 11. 2017 | Kategória: HÍREK, ELŐZŐ

KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS: A horvát naiv művészet a világban – Lendva, 2017

M E G H Í V Ó

A Lendvai Galéria és Múzeum, valamint a Koprivnicai Városi Múzeum szeretettel meghívja Önt és kedves barátait a

A horvát naiv művészet a világban – Lendva, 2017

című kiállítás megnyitójára, amely 2017. december 1-jén, pénteken 17.30-kor lesz a lendvai várban.

Közreműködnek:
Hrvatsko kulturno društvo Pomurje („Pomurje” Horvát Kultúregyesület)


A kiállítás megtekinthető 2018. január 29-ig.


A kiállítás létrejöttét támogatták:
Muzej grada Koprivnice, Ministarstvo kulture R. Hrvatske, Koprivničko-križevačka županija, Grad Koprivnica, Občina Lendava/Lendva Község, Galerija-Muzej Lendava/Galéria-Múzeum Lendva


A MEGHÍVÓ GRAFIKÁJA


A KIÁLLÍTÁSRÓL

A horvát naiv művészet a világban – Lendva, 2017

A 2018-as új évet a horvát naiv művészet Lendván fogja köszönteni. A 2014-es (Katowice) és a 2016-os megállót (Pécs) követően a lendvai kiállítással folytatódik a 2013-ban Marseille-ben megkezdett újabb világ körüli útja. Lendván a hlebinei Naiv Művészetek Galériája gyűjteményéből összeállított válogatás tekinthető meg, amely 2018-ban ünnepli fennállásának és folyamatos működésének 50. évfordulóját. Az 1968-as esztendő azonban nem csak Hlebine számára volt fontos, hanem Szlovénia, illetve a naiv művészeket maga köré tömörítő legnagyobb szlovén galéria számára is. A trebnjei Önképzőművészek Galériája ugyanis épp 1968-ban szervezte meg első művésztelepét, amelyen kilenc művész vett részt az akkori Jugoszlávia területéről. Az idő múlásával a művésztelep vonzáskörzete kiterjedt a világ különböző országaira, 1971-ben pedig megnyílt az említett galéria is, amely a világszerte alkotó naiv művészeket tömöríti.

A Kaproncai Városi Múzeum naiv művészeti gyűjteménye több mint 1000 naiv műalkotással büszkélkedhet, a jelen kiállításon pedig egy reprezentatív válogatás látható ezekből, amely révén a látogatók betekintést nyerhetnek a horvátországi naiv művészet történetébe, fejlődésébe és mai távlataiba. Az alkotások válogatása hasonló a Pécsett bemutatott kiállítás anyagához, ezért a folytatásban az említett kiállítás előszavából idézünk.

A 20. század elején drasztikus változások mentek végbe a világban. Ezzel egyidejűleg – vagy még tán előtte – a művészetben is változások következtek be. A nagy katasztrófa következtében a művészek elveszítették a civilizáció vívmányaiba vetett hitüket, magukba fordultak és igyekeztek meglelni belső hangjukat, a spontán kifejezésmódhoz való érzéküket. 1930-ban Horvátországon megalakult a „Zemlja” (Föld) nevű művészcsoport, amely valamennyi társadalmi réteg tudatos működését tűzte ki célul helyzetük felismerése és társadalmi státuszuk megváltoztatása érdekében. Tagjai úgy vélték, hogy a művészetnek egybe kell forrnia az élettel, tehát a kor életét kell élni és annak szellemében kell alkotni. A csoport társalapítója, Krsto Hegedušić a nyári vakációját gyakran töltötte Hlebinén, ahol irányításának és néhány tanítványa vitathatatlan tehetségének köszönhetően létrejött az, amit napjainkban hlebinei iskolaként ismerünk. A hlebinei iskola nem a szó szoros értelmében vett művészeti iskola, inkább Hegedušić alkalmi találkozásairól van szó Ivan Generalić-csal, amelyek során utóbbi bevezette őt a képzőművészeti technikák rejtelmeibe, valamint időnként tanácsokkal látta el, olyan irányba terelve, hogy azt fesse meg, amit maga körül lát – az archaikus, patriarchális, szegény falusi világot. Idővel az üvegfestészet vált a hlebinei iskola védjegyévé; e festészeti technikával Hegedušić Párizsban találkozott, és a Dráva-mente vallási tematikájú késő barokk festészetére emlékeztette őt. Ivan Generalić és Franjo Mraz a Zemlja csoport tagjaival egyetemben már 1931-ben kiállították alkotásaikat, bizonyítva, hogy nem áll fenn kapcsolat a tehetség és a társadalmi réteg között. Mirko Virius-szal együtt ők jelentették a hlebinei iskola első nemzedékét. Virius a falusi élet motívumait rendkívül élethűen, kordokumentumként, az idealizálást mellőzve és igen erős társadalmi komponenssel ábrázolta (Fazekas a faluban). Ivan Generalić rövid ideig a társadalmilag elkötelezett művészet híve volt, azonban csakhamar a „Szép” oldalán vette fel a harcot a „Rosszal” szemben. Dimitrij Bašičević művésznek és kusztosznak köszönhetően, aki bevezette a képzelet, az irreális, az álmok és a mítoszok világába, a század közepén fordulat következett be alkotótevékenységében (Tehenek az erdőben). Az 50-es években, Generalić művészetének legnagyobb fellendülése idején – amikor világszerte számos figyelemfelkeltő kiállítása valósult meg, például Párizsban, Brüsszelben, Sao Paolóban –, felbukkant az alkotók második nemzedéke, amely épp Generalić munkáinak hatása alatt ért be, bár időnként még Hegedušić is tanácsokkal látta el őket. Virius realisztikus törekvéseit Dragan Gaži folytatta, aki idővel a portréfestészet terén alakította ki saját arculatát; az ábrázolt figura arcvonásain kívül annak személyisége is érdekelte, ezért igyekezett bepillantani a megfestett személy jellemébe. A konvencionálisan szépen túl a kifejezőkészség is érdekelte. A hangsúlyos ráncokkal megfestett öregek arcai ezért gyakori motívumává váltak, hiszen úgy vélte, hogy a történetek és a tapasztalatok pont a ráncokban rejlenek (Az út végén). A század közepén kialakult a naiv művészet két új központja, Gola és Gornja Šuma; a naiv festészet egyre terjedt, és elterjedtségének csúcsát, „aranykorát” a 20. század 70-es éveiben élte meg. A golai Ivan Večenaj a falusi élet mellett (Tél) szakrális témákat is megjelenített: az egyetemes bibliai jeleneteket a népi hiedelemvilág elemeivel kiegészítve a Dráva-menti tájba illesztette. Az erőteljes színvilággal a színek szimbolista használatának hagyományát folytatta, és ebben a Gornja Šuma-i Mijo Kovačić is követte őt. Színviláguk hasonlósága ellenére témáik merőben mások voltak. Mivel a Dráva mellett nőtt fel, a víz vált az egyik fő motívumává. Kovačić tudatában volt az Ember és a Természet felbonthatatlan, ugyanakkor néha pusztító kapcsolatának, amelyet a titokzatosság fátylával borított be, miáltal a hangulatfestészet, a egyben a portréábrázolás mesterévé is vált (Portré). Kifejezetten részletgazdag és pszichológiai töltetű portréinak erős karikírozottsága létrejöttük valós környezetéből fakad – egy „világok közötti” valótlan térben élnek, a civilizált Ember és a megszelídíthetetlen Természet között, amely kitörölhetetlen nyomokat hagy rajtuk. A stilizáció, a groteszk és a felborított arányok jellemzik Franjo Filipovićot is az archaikus falvak mindennapjainak ábrázolása során (Nagyanyó kenyeret süt), de alakjainak kifejező megnyilvánulásaival és grimaszolásaival Martin Mehkek is ezt az irányt viszi tovább (Cigány-öröm), míg Franjo Vujčec expresszív színvilágával és burleszkjeivel a csúcspontig fokozza mindezt. Vujčec a művészcsoport harmadik nemzedékének (Branko Lovak, Stjepan Večenaj, Milan Generalić…) a képviselője, akik Ivan Generalićban és a második nemzedék befutott művészeiben találták meg példaképeiket. E nemzedék legismertebb képviselője vélhetően Ivan Lacković, aki kiteljesedett harmóniától és nyugalomtól áthatott árkádiai tájképeivel, valamint minden egyes elem aprólékos kidolgozásával a naiv művészet leghíresebb rajzolójának tekinthető (Tél). A harmadik nemzedék képviselői, Lacković és például Josip Generalić is, emlékezet alapján alkottak, városi életük során a szülőfalujukról bennük élő képeket festették meg. Josip Generalić alkotótevékenységében a 70-es évek végén megjelent a diszharmónia, az élet tragikus megélésének érzése, ami Ivan nagyapjára is jellemző volt, aki ez idő tájt a motívumok jelképekké való leegyszerűsítésének és teljes redukciójának szakaszába lépett. Időskorában – mintegy körforgásszerűen – az életművét és művészeti hagyatékát az alkotómunkássága kezdetén ábrázolt témákhoz való visszatéréssel zárta, amelyekből csak a legkifejezőbb szegmensekhez nyúlt, így ezen időszakában maskarák vidám csoportjaival már nem találkozunk az alkotásain, hanem csak az álarc motívumával (Vörös álarc). Tekintettel arra, hogy élete nehéz időszakáról van szó, hiszen elhunyt a felesége, továbbá a magány, a szorongás és a megbecsülés hiányának érzete gyötörte, nem meglepő, hogy az álarcot választja fő motívumául. Az álarc ez esetben identitáskérdés, egy „másik arc”, amely egy másik élet kelléke – az egzisztenciális gondokkal és az elkerülhetetlen halállal való szembenézés következményeként.

Mivel a jelen kiállításnak a „Naiv művészeti gyűjtemény” gazdagságának szemléltetése a célja, a naiv művészet nagyjain kívül a hlebinei iskola hagyományát a jelenben is folytató művészeket, valamint az úgynevezett outsider művészet felé hajló alkotókat is bemutatjuk. Olyan alkotókról van szó, akik valamiképpen elmozdították a művészi kifejezés határait, ennek ellenére a többségüket a szélesebb nyilvánosság nem ismeri eléggé – függetlenül attól, hogy a mindennapokat női szemmel az üvegre ujjaival megfestő alkotóról (A. Matina), kritikus tanulmányozóról és ironikus kommentátorról (Z. Krancelbinder) vagy egy képzelt város álomvilágbeli fantázia-kompozíciókba való átalakítójáról (D. Jurak) van szó.

A kiállítást a 60-as évektől napjainkig létrejött szobrokból készített válogatás egészíti ki; a szobrok ugyanazon anyaghoz, a fához való eltérő viszonyulásokról vallanak. Míg Mato Generalić rengeteg elbeszélést visz szobraiba, Mijo Kuzman az egyszerűen, élesen vágott felületeknél marad és a részleteket nemigen dolgozza ki, Krešimir Trumbetaš pedig mindent a testtartás, illetve a gesztusok játékán keresztül ábrázol. Josip Ritoša az egyszerű, legömbölyített állatfigurák mellett döntött, míg Zvonimir Dangubić nagyon figyelmesen munkálja meg valósághű női figurái legkisebb részletét is, amit – érzelmi és költészeti megnyilvánulásban – Bara Mustafánál is fellelhetünk, Dragica Belković enyhén feszes alakjai pedig a mindennapi élet nyugalmát és meghittségét tükrözik.

Helena Kušenić

Irodalom:

  • Crnković, Vladimir, A hlebinei iskola művészete, Horvát Naiv Művészet Múzeuma, 2006.
  • Sumpor, Svjetlana, Ivan Generalić 1946–1961, Horvát Naiv Művészet Múzeuma, Zágráb, 2010.
  • Sumpor, Svjetlana, Ivan Generalić 1930–1945, Horvát Naiv Művészet Múzeuma, Zágráb, 2014.

FOTÓK: A kiállítás megnyitója

hrvaska_naiva_v_Lendavi_01 hrvaska_naiva_v_Lendavi_02 hrvaska_naiva_v_Lendavi_03 Ratimir Ljubić, namestnik župana Koprivničko-križevačke županije Robert Čimin, direktor Muzeja grada Koprivnica Helena Kušenić, kustosinja izpostave Muzeja grada Koprivnica v Hlebinah Helena Kušenić, kustosinja izpostave Muzeja grada Koprivnica v Hlebinah hrvaska_naiva_v_Lendavi_08 hrvaska_naiva_v_Lendavi_09 hrvaska_naiva_v_Lendavi_10 hrvaska_naiva_v_Lendavi_11 hrvaska_naiva_v_Lendavi_12 hrvaska_naiva_v_Lendavi_14 hrvaska_naiva_v_Lendavi_15 hrvaska_naiva_v_Lendavi_16 hrvaska_naiva_v_Lendavi_17