Date posted: 11. 05. 2017 | Category: ELŐZŐ, HÍREK

KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS: Salvador Dalí – Recettes d’immortalité

M E G H Í V Ó

Tisztelt Művészetkedvelők!

A Lendvai Galéria és Múzeum, valamint Lendva Község tisztelettel meghívja Önt és Kedves Barátait

Salvador Dalí
A halhatatlanság receptjei

c. kiállítás megnyitójára, amely 2017. május 18-án, csütörtökön 19.00 órakor lesz a lendvai várban.

Az egybegyűlteket Beata Lazar, a Lendvai Galéria és Múzeum igazgatója köszönti.

Beszédet mond mag. Anton Balažek, Lendva Község polgármestere és dr. Marjeta Ciglenečki művészettörténész.

A kiállítást Tone Peršak, a Szlovén Köztársaság
kulturális minisztere nyitja meg.


A kiállítás 2017. október 31-ig tekinthető meg.


 

Salvador Dalí: Recettes d’immortalité
Richard H. Mayer művészeti gyűjteményéből

Salvador Dalí
A halhatatlanság receptjei

A Lendvai Galéria és Múzeum új időszaki kiállítására várja látogatóit. A lendvai várban Salvador Dalí (1904–1989) katalán művész száznál is több rajzát és grafikáját, valamint két falikárpitját mutatjuk be a nagyközönségnek, amelyek a németországi Richard H. Mayer magángyűjteményéből érkeztek galériánkba.

Salvador Dalí, a szürrealizmus egyik vezető személyisége rendkívüli műalkotásai nyomán híressé, provokatív életmódja révén pedig hírhedtté is vált. Életműve szinte az egész 20. századot átfogja, hiszen szinte még gyermek volt, amikor festeni kezdett, kirobbanó alkotóereje pedig haláláig nem hagyta el. Rivaldafényben élt, de a cadaquési Port Lligat halászfalucska magányában alkotva a testi és szellemi halhatatlanságra is vágyakozott.

A kiállítás szervezői: Galéria-Múzeum Lendva és Kontakt Verlag, Neufahrn bei Freising.


A MEGHÍVÓ GRAFIKÁJA


A KIÁLLÍTÁS TÁMOGATÓI

A kiállítás létrejöttét támogatták:

  • Ministrstvo za kulturo RS
  • Občina Lendava/Lendva Község
  • Galerija-Muzej Lendava/Lendvai Galéria és Múzeum
  • Kontakt Verlag, Neufahrn bei Freising
  • Aus der Sammlung Richard H. Mayer, Bamberg in Zusammenarbeit mit den Kunstgalerien Böttingerhaus, D-96030 Bamberg

Támogatók:

  • Pomgrad
  • Varis

Médiatámogatók:

  • Hidak-Mostovi
  • MMR
  • Népújság
  • Vestnik
  • Radio Center
  • Radio Murski val

A KIÁLLÍTÁSRÓL

Salvador Dalí (1904–1989)
A halhatatlanság receptjei

Salvador Dalí (portré)

Az egyik legjelentősebb európai szürrealista, Salvador Dalí alkotóévei a 20. század szinte háromnegyedét felölelik. Festészeti tanulmányait Madridban végezte (1922-1926), azonban a tanáraival való nézeteltérései miatt nem fejezte be őket. A madridi akadémia hagyományos irányultságú tantervénél sokkal nagyobb befolyással volt rá a Residencia de Estudiantes, egy nyitott, liberális és több műfajban tevékeny diákszervezet, amelynek talaján kibontakozott a spanyol modern művészet. A barátai közé tartozó García Lorca (1898–1936) és Luis Buñuel (1900–1983) is e körökben mozgott. Dalí már madridi tartózkodása alatt széleskörű műveltségről tett tanúságot, és a modern festészetben tett első lépéseit elméleti okfejtésekkel kísérte, amelyeket spanyol, később pedig már párizsi művészeti folyóiratokban is megjelentetett. Párizsban, ahol találkozott Picassóval (1881-1973), 1927-ben járt először. Sigmund Freud (1856-1939) írásaiban is elmerült, amelyek erőteljes hatást gyakoroltak rá. Pszichoanalízisen alapuló alkotói megközelítését „kritikus paranoiának” nevezte el, és a következőképpen írta le: „a tudati megismerés a delíriumi jelenség kritikus-interpretatív képzettársításán alapuló spontán módszere”. Azt kívánta, hogy a szemlélő a képek láttán ugyanolyan delíriumi állapotba kerüljön, mint amilyen az alkotás során őt magát áthatotta. Felkeltette a párizsi szürrealisták érdeklődését, és 1929-ben már velük állított ki. Néhány évvel később különváltak, amiben Dalí sajátos életmódja is szerepet játszott. Jól tudott gondoskodni a saját népszerűsítéséről, a lapok folyamatosan beszámoltak a nyilvánosság előtti szélsőséges megjelenéséről. Sokat utazott, a leggazdagabbak előkelő világában mozgott, műveit pedig szédítő összegekért adta el. Dalí nemcsak festő, hanem formatervező is volt, a divatipar számára dolgozott és át tudott nyúlni a fogyasztóiság területére. Politikai meggyőződése nem állt összhangban a kortárs művészeti közeg uralkodó felfogásával, ugyanis Franco diktatúrájának a híve volt, ami ártott a tekintélyének.

1929-bel elszerette Paul Éluard hitvesét, Galát (1894-1982). Teljesen a bűvkörében élt, és Gala képmása Dalí számos művének központi eleme. Amikor nem utaztak, a kis katalán halászfalu, Port Lligat magányában éltek, ahol Dalí hihetetlen önfegyelemmel és a mesterség fortélyainak tökéletes birtokában alkotott. A korábbi festészet rendkívüli ismerője volt, és mélyrehatóan tanulmányozta a régi mesterek által meghonosított bonyolult képzőművészeti eljárásokat. Összetett ikonográfiát dolgozott ki, amely bár a kezdetekben a freudi pszichoanalízis tanulmányozásán alapult, a művész saját traumáihoz kötődött.

Később egyidejű élénk érdeklődést mutatott a természettudományos felfedezések és a korábbi évszázadok miszticizmusa iránt, ami festészetében is tükröződött. Rendkívül kiterjedt életművet hozott létre, amelynek átfogó áttekintésére és végleges értékelésére a számos monográfia, kiállítás és vita ellenére máig nem került sor. A műgyűjtők között Dalí alkotásai nagy értékkel bírnak; Richard H. Mayer bambergi gyűjteménye elképesztő számú papírra készített művét őrzi, kiváltképp a második világháború utáni időszakból.
A hozzáértők Dalí életművéből kiemelik a 20. század harmincas éveit, amikor a szürrealisták párizsi köreihez tartozott. Különösen termékeny volt az 1934-es esztendő, amikor nem kevesebb, mint hat önálló kiállítást rendezett: kettőt-kettőt New York-ban és Párizsban, egyet-egyet pedig Barcelonában és Londonban. 1934-ben keletkezett Dalí számos meghatározó alkotása, köztük a híres Maldoror énekei témájára száraztű-technikával készített heliogravűr-sorozat, amelyet a Skira kiadó illusztrációként használt fel Lautréamont gróf (1846-1870) szövegéhez. Lautréamont fantasztikus látomásaival a szürrealista mozgalom képviselője volt; Luis Buñuel és Dalí az Aranykor című filmmel (1930) tisztelegtek előtte. Dalí nem követte szorosan Lautréamont költeményének szokatlan helyzeteit, inkább az ezzel egyidejűleg a saját festészetében is kifejlesztett motívumokra összpontosított, beleértve François Millet (1857–1859) francia realista festő Angelus című híres festményének interpretációját. A festményt Freud elmélete alapján értelmezte, és a kép mélabús parasztjánál Oedipus-komplexust vélt felfedezni. A lendvai várban rendezett kiállítás Dalí e termékeny időszakát is bemutatja a látogatóknak, mindazonáltal a kiállítási tárgyak többsége a második világháború utáni időszakból származik.

Hüvelykujj-székesegyház
1947, toll – és tusrajz, 15,8 x 20,8 cm

1940-ben Gala és Salvador Dalí a nácik által lerohant Franciaországból az Egyesült Államokba menekültek, ahol nyolc évig maradtak. A száműzetésben is rendkívül termékeny volt, megrendelésekkel halmozták el, és különféle területeken alkotott. Többek között illusztrátori megbízást kapott a New York-i Doubleday kiadótól. Michel de Montaigne Esszéi már régóta nyugtalanították. A francia reneszánsz gondolkodó írásait 37 illusztrációval látta el, amelyek között hüvelykujj-ábrázolások is fellelhetők. Már 1929-ben a L’amic de les arts című folyóiratban közzétett egy esszét A hüvelykujj felszabadítása címmel, amelyben a hüvelykujj szimbolikájával és az ókori termékenységi rítusokban tisztelt szárnyas fallosz motívumával foglalkozott. A Mayer-gyűjteményben őriznek egy 1947-ből származó Hüvelykujj-székesegyház című tusrajzot. A hosszú és erőteljes árnyékot vető hat nagy hüvelykujj tágra nyílt térben helyezkedik el, a jelenetet pedig a feltartott hüvelykujjú kezeket elsütő alakok egészítik ki. A negyvenes évek második felében Dalí új festészeti álláspontra helyezkedett, amelyet az Ötven mágikus titok című szövegben (1948) mutatott be. E titkok inkább technikai jellegű szabályok, amelyek a reneszánsz mesterek eszmefuttatásait idézik. Dalí nagy csodálattal tanulmányozta a régi iratokat és ez években saját festészete is új, egyesek által új klasszicizmusnak nevezett irányt vett, amivel egyidejűleg ő maga is egykori szürrealistává nyilvánította magát. Ezen időszak csúcspontját a Leda Atomica (1949) című festmény jelenti, amelyen a mezítelen Galát ábrázolta egy hattyúval és más tárgyakkal, amint a térben lebegnek. Szembeötlő a reneszánsz mintául vétele, úgyszintén a kimunkált és hangsúlyos perspektíva, a szimmetria és az ókori hivatkozások. Az atomfizika eredményei iránti rajongása is felismerhető. A második világháborút jelképesen lezáró atombomba-robbantás meggyőzte arról, hogy jövőbeni gondolkodása középpontjába az atomot (részecskét) kell állítania.

1948-ban Dalí visszaköltözött Spanyolországba és 1989-ben bekövetkezett haláláig ott maradt. Nyilvánosan kifejezte az antidemokráciába és az abszolút monarchiába vetett hitét, és hódolatot tett Franco tábornoknak, amivel sokakban sértődést váltott ki. Számos művészetkritikus politikai állásfoglalásai miatt művészi és értelmiségi tekintélyét is megkérdőjelezte. 1951-ben Párizsban megjelentette a Misztikus kiáltványt, amelyben kifejtette a neoklasszicizmus felé fordulását és a reneszánsz újrafelfedezését.

Keresztes Szent János Krisztusa
1951, toll – és tusraj, 20,5 x 14,5 cm

A Dalí festészetét áttekintő művekben az ötvenes éveket általában misztikus-részecskekorszakként jellemezik. Az önsanyargatás és a misztika is érdekelték a reneszánsz korszak spanyol misztikusai által gyakorolt formájukban. Tanulmányozta a püthagoraszi matematikát, valamint Luca Pacioli (1445–1514) ferences szerzetes és Juan de Herrera (1530–1597) spanyol építész írásait, ezzel egyidejűleg pedig az atomfizika, a kvantummechanika és a például az orrszarvú orrában megpillantott logaritmikus spirál felfedezési is érdekelték. Az anyagtalanság és a súlytalanság jelenségeit a mennyei titkokkal kapcsolta össze. Mély hatást gyakorolt rá a 16. századi karmelita szerzetes és misztikus, Keresztes Szent János élménye, akinek az ávilai kolostorban imádság közben megjelent a Megfeszített, majd ezt követően lerajzolta látomását. 1641-ben a rajzot egy szentségtartóban helyezték el, és épp ez a rajz ihlette meg Dalít. Keresztes Szent János Krisztust felülnézetből és némiképp oldalról ábrázolta, a kereszt alsó részét pedig levágta a kompozícióról, ami miatt olyan érzésünk támad, mintha Krisztus a levegőben lebegne. Dalí is felülnézetből ábrázolta Krisztusát, azonban a középpontba helyezte. A teljes egészében látható kereszt a sötét ég előtt lebeg, alatta az utolsó napsugarak fényében felhők vereslenek, és egy csónak oldala fénylik a Galával otthonukul választott Port Lligat öbleként azonosítható part mentén. A Glasgowi Művészeti Galériában őrzött festményhez számos tanulmány készült, amelyek közül a legérdekesebb az 1950-es és 1951-es évszámot viselő, jegyzettel ellátott első: Dalí ebben kifejti, hogy 1950-ben „kozmikus álmot” látott, amelyben Keresztes Szent János rajza színekben tárult elé. Erről nyilvánvalóan eszmét cserélt Bruno páterrel, a párizsi karmelitával, és az álombéli Krisztus-látomást egy lefelé fordított háromszögben elhelyezkedő kisebb körként jelenítette meg, ami megegyezik a nagy festmény kompozíciós felépítésével. Krisztus testének szegekkel átvert pontjait a Mayer-gyűjtemény rézkarcán is, amely a tájban lebegő kereszten ábrázolja Krisztust, háromszögbe foglalta, mégpedig a lap bal széléről a Megfeszített irányába terjedő sugarakkal.

Dalí a lebegő Krisztus ilyetén ábrázolásával díszítette Misztikus kiáltványát, ugyanakkor a műnek kereszt és táj nélküli változata is létezik. A lebegő Megfeszítettet több későbbi alkotásába is belekomponálta, többek között a Mária mennybemenetelét ábrázoló Assumpta corpuscularia lapislazulina című hatalmas képbe is (1952). Mária arcát és testét Galáról mintázta, a Szűz áttetsző és elnyúlt testének oltár feletti részén pedig megismétlődik Keresztes Szent János Krisztus-ábrázolása, ezúttal a kereszt nélkül.

Dalí emlékirataiban úgy fogalmazott, hogy legnagyobb tanítója a rézkarc kiváló mestere, Don Juan Núñez Fernández (1877–1963) volt, aki már 12 évesen bevezette a chiaroscuro és Rembrandt grafikai lapjainak rejtélyeibe. Amikor Dalínak el kellett hagynia a madridi akadémiát, és visszatért szülővárosába, Figueresbe, apja vett neki egy nyomdagépet. Dalí legszívesebben a száraztű-technológiával dolgozott, amellyel gyakran továbbfejlesztette rézkarcait, de sokat is kísérletezett: a számára technológiai szempontból egyébként érdektelennek és erőtlennek tűnő litográfia kiváló terep volt kísérletei számára. Kőlapra litográfiai tussal lőtt (illetve lőttek segédei) festéket, és így álltak elő jellegzetes elfolyó foltjai. A golyót, mint afféle bombát, tussal vagy más anyaggal töltötték fel, majd „kilőtték” a nyomathoz alapul szolgáló kőlapra, amelyen szétterült, előre ki nem számítható nyomot hagyva. A szokatlan technikának a bouletisme, lövedékizmus nevet adta.

Madonne (DON QUICHOTTE
DE LA MANCHE)

(Don Quijote)
1957 Paris, színes litográfia, 64,5 x 41 cm

Könyvbarátként Port Lligat-i házában számos könyvet őrzött. Életrajzírói megemlítik, hogy ezekhez jegyzeteket készített, és alá is húzta bennük az érdekességeket. Ő maga is írt néhány könyvet: ezek némelyikében saját életéről számolt be, másokban pedig művészi hitvallását fejtegette. Illusztrátorként is nagyra becsülték. Utóbbi műveinek alapjául olykor akvarelleket dolgozott ki, amelyeket ezután az általa alkalmazott rézmetszők vittek át a kőlapra, de időnként a munka e részét is maga végezte. A lövedékizmus eljárását először a Don Quijote (1957) illusztrációinak készítése közben alkalmazta. A kiadó mindenáron litográfiát szeretett volna látni a könyvben, ezért Dalí kísérletezésbe kezdett: a kőlapokra egy régi puskával lőtt, melynek ólomgolyóit litográfiai tintával töltötte meg, majd a kőlap véletlenszerűen keletkező –„isteni foltok, egyfajta légből és dinamikus erőből megkonstruált angyalszárnyak”-ként aposztrofált – sérüléseit kompozíciós kiindulópontokként használta fel. A motívumokhoz a reneszánsz mesterektől, illetve saját, jól ismert repertoárjából merített ihletet, de az őt nyugtalanító kortárs témákat is beleszőtte e képekbe. A lapok között így fellelhető egy „atomszélmalom” ábrázolása, ahol a középkori lovag felett egy antropomorfizált gombafelhő tornyosul fenyegetően. Ugyanakkor őskori állatok (csigaházak, ammoniták) lenyomatai is jelen vannak e képeken, Dalí ugyanis a bajor Solnhofenből hozatott magas fosszíliatartalmú mészkőlapokkal dolgozott.

All in the Golden Afternoon
(Alice Csodaországban)
1969 New York, rézkarc, 43 x 58 cm

Dalí a hatvanas évek közepétől egyre gyakrabban kölcsönözte más szerzőktől motívumait. A Pierre Argillet kiadóval kötött szerződése értelmében átdolgozta Picasso 1957-es Tauromachiáját, amely munkájához Goya azonos nevű rézkarc-sorozatából is ihletet merített.  A Szürreális Tauromachia (1966/67) című sorozathoz készített akvarelljeit grafikusoknak adta át, hogy heliogravűr technikával elkészítsék azok végleges változatát. Míg Goya és Picasso a bika rituális leölése és az arénabeli történés keltette érzelmi sokkból indultak ki, Dalí korszerűsítette a jeleneteket: az egyes lapokon az egyéb kompozícióiról származó történeteket és motívumokat fedezhetünk fel; a sorozat „Televízió” című lapja (amely a jelenetet egy tévéképernyő keretébe zárva ábrázolja) pedig már a pop-artból merít. Hasonlóképpen készítette el a Lewis Carroll Alice Csodaországban című művének illusztrációihoz szolgáló előtanulmányokat, amelyeket aztán színes heliogravűrökként nyomtatták ki. A Mayer-gyűjtemény két ilyen gouache-technikával készült „alapképet” is őriz. A híres történet képzeletgazdag világa közel állt a szürrealitás iránt vonzódó Dalíhoz. Az ugrókötelet pörgető kislány felismerhető alakja és a valósághű lepkék és bogarak ábrázolásai vezérfonalként húzódnak végig a szürreális képek során. A sorozat tarkaságát Dalínak a korabeli hippimozgalom iránt tanúsított érdeklődéséből eredeztethetjük. A kompozíciók elbeszélése hűen követi az irodalmi alapművet, de jellegzetes Dalí-motívumokkal is találkozhatunk rajtuk, például az elfolyó órákkal. Hasonlóan színesen elgondolt a Carmen témájára készített színes litográfia-sorozat, amelyben a színpadi történésekével megegyező sorrendben ábrázolta George Bizet operájának jeleneteit, ezek közé pedig néhány főszereplő önálló portréját is elhelyezte.

LE PIANO SOUS LA NEIGE (TAUROMACHIE SURRÉALISTE)
(Szürreális Tauromachia)
1967 Paris, hidegtűkarc és akvatinta, 51 x 66 cm

DIX RECETTES D’IMMORTALITÉ
Tíz halhatatlansági recept
1973 Paris, plexi-bőrönd, 65 x 56 x 10 cm

Salvador Dalí életművének kései szakaszában és a lendvai várban bemutatott kiállítási anyagban is kiemelt helyet foglal el egy olyan műtárgy, melynek a festő a Tíz halhatatlansági recept címet adta (1973). Ez tulajdonképpen egy átlátszó plexi-bőrönd, amelynek füle telefonkagyló, csatjai tükörtojásra hajaznak, tartalma pedig több (javarészt száraztű technikával készült) grafika, melyek közül némelyik leporelló formátumú. Dalí ezen objektum megformázásához ún. sztereoszkóp-technikát használt, amelyet Gerrit Dou (1613–1675) műveinek tanulmányozása során fedezett fel. Ez azon alapul, hogy az emberi agyban két szinte teljesen, de mégsem maradéktalanul azonos kétdimenziós kép látványa, amelyek egyazon látványt kissé eltérő szögben ábrázolják, egyetlen határozottan háromdimenziós képpé egyesül. Az ebben a tényben rejlő lehetőség nagyon fellelkesítette, és a hetvenes években sokat foglalkozott e binokuláris módszerrel. A legnagyobb fizikai felfedezésekkel helyezte egy szintre, és isteni törvényszerűségeket, tiszta energiát és a halhatatlanság forrását vélte felfedezni benne. A Tíz halhatatlansági recept az ember halhatatlanságra való örök törekvésével így vagy úgy összefüggő tudományos elméletekről szól, és megalkotása során Dalí ezen elméletek szakértőivel is kapcsolatban állt. A halál kérdése személyes szinten is gyötörte, és a korábbi korok művészetén, a szakrális jelképrendszeren, illetve az ismert szürrealista Dalí-repertoáron alapuló sokféle motívumú művek között egy háromrészes leporelló is helyet kapott, amely a jelentőségteljes, A monarchia sztereoszkópikus halhatatlansága (avagy: Halhatatlan monarchia) címet viseli, amit Dalínak az egyetlen helyes politikai berendezkedésről vallott felfogására vezethetünk vissza.

MOSES (MOĪSE ET LE MONOTHÉISME)
(Mózes és az egyistenhit)
1974 Paris/Nice, fametsze, 65,5 x 49,7 cm

Egy másik, ezúttal bőrből készült bőröndben kaptak helyet a Mózes és a monoteizmus (1974) című, színes litográfiákról készült, állatbőrre nyomtatott rézkarcok. E bőröndöt Michelangelo Mózesének ezüstözött dombormű-másolata díszíti. A grafikákhoz mellékelte Freud: Mózes, az ember és az egyistenhit (1939) című tanulmányát. A tartalomválasztás Dalí Freud munkássága iránt tanúsított általános érdeklődésén alapult, de tekintélyelvű apja iránti különleges viszonyára is visszavezethető, akinek szokása volt egy hajtincsét ujjai között úgy tekergetni, hogy az végül afféle „mózesszarvként” emelkedett ki az atyai hajzatból.

A kiállítás legkésőbbről származó, lezáró darabja egy 1978-as akvarell, ami két elfolyó órát ábrázol. A nyelvszerűen elnyúló és kitáguló zsebórák vélhetően a legkönnyebben beazonosítható jellegzetes motívumot jelentik a Dalí képein fellelhető szokatlan tárgyak tekintélyes gyűjteményében. 1931-ben tűntek fel először az Emlékezet állandósága című, ma a New York-i Museum of Modern Arts-ban őrzött képén. Általában a tér és idő viszonylagosságának jelképeiként értelmezzük őket, jóllehet a festő maga úgy nyilatkozott, hogy először egy a meleg levegőn megpuhult sajtdarab ihlette meg. Az elfolyó órák gyakran a szilárd elem ellentéteként szerepelnek, hiszen Dalít vonzották az ellentétpárok.

Salvador Dalí a 20. század egyik leghíresebb művésze: ellentmondásokkal teli különc, aki nem rendelte alá magát a bejáratott áramlatoknak, és munkássága is erősen eltérő megítélésekben részesült. Elsőrendű kritikusok, köztük Clement Greenberg (1909–1994) utasították el, ugyanakkor rengeteg csodálója és követője akadt. Életművének valós idejétől távolodva annak kutatása egyre tárgyilagosabbá válik, és új felfedezésekre is számíthatunk, amelyek majd közelebb hozzák hozzánk e nem hétköznapi festő szokatlan alkotói sóvárgását. A szlovén alkotók körében is már a második világháború előtt megjelentek a szürrealista törekvések: Stane Kregar (1905–1973) prágai tanulmányai idején ismerte meg ezt az irányzatot, majd 1937-38-ban Párizsban személyesen is tanulmányozhatta Dalí paranoid-kritikus korszakából származó műveit. Tomaž Brejc megállapítja, hogy Kregar nem fogadta el Dalí radikális attitűdjét. Kregar úgy fogalmazott, hogy a katalán festő műveinek egyes részletei adtak neki ihletet: ezeket önnön kompozícióihoz kölcsönvéve kialakította a szürrealizmus saját változatát, „a 30-as évek vallásos-vidéki szlovén életének színrevitelét”. Albin Lugarič (1927–2014) ptuji festő hagyatékában pedig fennmaradt egy lavírrajz, amelyen egy okvetlenkedő méh tojásokkal dobálja Katalónia híres szülöttjének gonoszkás ábrázatát.

dr. Marjeta Ciglenečki, művészettörténész


VÁLOGATÁS A KIÁLLÍTOTT MŰVEKBŐL

Pujs in poper / Malac borssal / Schwein und Pfeffer / Pig and Pepper Gosenica / Hernyó / Raupe / Caterpillar CARMEN CARMEN CARMEN CARMEN LE RÉVE DE MOĪSE (MOĪSE ET LE MONOTHÉISME) CARMEN CARMEN Attaque sur le moulin a vent (DON QUICHOTTE DE LA MANCHE) IMMORTALITÉ DE CASTOR ET POLLUX (DIX RECETTES D'IMMORTALITÉ) LA SYSTÉME CAGA Y MENÍA (DIX RECETTES D'IMMORTALITÉ) Mad Tea Party 16 (LE TRICORNE) 12 (LE TRICORNE) S.N.C.F


KIADVÁNY

A kiadvány nyomtatott változata a lendva vár pénztáránál vásárolható.


FÉNYKÉPEK A MEGNYITÓRÓL

20170518_dali_otvoritev_GEO_2775 20170518_dali_otvoritev_GEO_2780 20170518_dali_otvoritev_GEO_2787 20170518_dali_otvoritev_GEO_2792 20170518_dali_otvoritev_GEO_2835 20170518_dali_otvoritev_GEO_2838 20170518_dali_otvoritev_GEO_2840 20170518_dali_otvoritev_GEO_2842 20170518_dali_otvoritev_GEO_2846 20170518_dali_otvoritev_GEO_2855 20170518_dali_otvoritev_GEO_2857 20170518_dali_otvoritev_GEO_2858 20170518_dali_otvoritev_GEO_2870 20170518_dali_otvoritev_GEO_2882 20170518_dali_otvoritev_GEO_2888 20170518_dali_otvoritev_GEO_2891 20170518_dali_otvoritev_GEO_2915

Fotók: Tomaž Galič