Wael Darwesh & Kristina Mésároš

A kiállítás megnyítása: 2011. november 18-án, 18.00 órakor.
A kiállítás 2012. január 3-ig tekinthető meg.

MEGHÍVÓ

A lendvai Galéria-Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait Wael DARWESH és Kristina MÉSÁROŠ festőművészek kiállítására, 2011. november 18-án, pénteken 18 órára a lendvai várba.

A kiállítást megnyitják Heba Sidhom, az Egyiptomi Arab Köztársaság Szlovéniai Nagykövetasszonya és dr. Marianna Oravcová, a Szlovák Köztársaság Szlovéniai Nagykövetasszonya. Szakmai méltatást tart Mario Berdič, képzőművészeti kritikus.

A kiállítás 2012. január 3-ig tekinthető meg.

A KIÁLLÍTÁSRÓL

Wael DARWESH és Kristina MÉSÁROŠ

Wael Darwesh egyiptomi művész a képzőművészeti műfaj tág spektrumán belül alkot, a klasszikus festészettől, sajátos kollázsokon keresztül, egészen a provokatív installációkig, egyébként tradícióktól mentesen, annak ellenére, hogy tudatában van mély gyökereinek, és mindig aktuális és kritikus a szociális viszonyok és modern világ jelenlegi változásaival szemben.

A legújabb festészeti opusát csoportos figurális kompozíciók jelentik a tektonikus társadalmi változásokra, úgy az arab környezetben, mint világmértékben. A kép hátterét imaginárius, absztraktul asszociatív tájként képzeli el, és kisebb vagy nagyobb sokszínű sík segítségével szabad hálóra emlékeztető kompozícióba formálja patchwork-ra asszociálva.

Az egyes szabálytalan geometriai alakok helyenként gazdagon strukturáltak, néha vonalkázással vagy pontozással díszítve, mintha csak szimbolikus orientális szőnyegekről lenne szó, de természetesen főleg kertekként, mezőként, sivatagként, oázisként, városként éljük meg őket. A háttér absztrakt hálózata csak a szerves tömegű emberi figurák megjelenésével nyeri el igazi jelentőségét, amelyek formális kontrasztot visznek az egyébként többé kevésbé szabályos geometriai rendszerbe, habár a tájjal funkcionális egységet alkotnak.

A képfelületen elhelyezett alakoknál a festő főleg az archaikus kompozíció mellett dönt, ahol az emberek a megfigyelővel frontálisan helyezkednek el, meghökkentő módon az európai tradícióból kiindulva, amelynél az alkotás valamennyi szereplőjének feje egyenlő magasságban van, habár talán profilból való megformálást várnánk az ó-egyiptomi művészet példájára. A fájdalomtól eltorzult arcokon néha Francis Bacon-t látjuk visszatükrözni, de találunk egy-egy közvetlen irodalmi idézetet is kollázs formájában. Itt a kollektív fájdalom rendít meg bennünket, nem csak mint az arab világban folyó jelenlegi nyugtalan politikai események következménye, hanem az egyszerű emberek univerzális állapotát szimbolizálja az összes földrészen, akik az egyedüli megváltást nyilván a túlvilágban remélik, amit a mindenütt fellelhető arany levélkék képviselnek. Az arany szín ugyanis főleg az istenek szimbóluma, Egyiptomban pedig a napé és a királyságé, ami együtt a mindent felölelő örök élet fogalmába tartozik.

Kristina Mésároš szlovák festőnőnek és grafikusnak újabb képzőművészeti opusában szürrealista megformálással sikerült árnyaltan kifejeznie az indonéz Bali szigeten átélt szellemi, érzelmi és anyagi tapasztalatait, ahol hosszabb időt töltött, az állandó túlélési harcot (Vadászok és gyűjtögetők) összekapcsolva a létezés túlvilági dimenziókban való magasabb értelmének keresésével (Csak egy világ nem elegendő).

Az erősen felhigított akril színek a képzőművészeti felület egészének akvarell és fluid benyomást kölcsönöznek, beleértve a végtelen lazúr rétegeket és drippingeket, lehetővé téve a különböző egzisztenciális formák okozta szimbolikus sugárzás átfonódását az ember-föld-világűr (másvilág) reláción, hiszen úgy tűnik, mintha az összes alak és amorf struktúra a mindent felölelő világ jelenségében folyna össze. A mély mondanivaló mellett Kristina Mésároš-nál a műszaki jártasság is jelen van.

Miközben a buja trópusi vegetáció és a csillagos ég a transzcendentális optimizmust tükrözik, az emberi alakok, akár magányosan, akár kisebb csoportokban, még ha valamilyen különös céllal is társulnak (játék, gyűjtögetés, halászat, vadászat), gyakran valahogyan elveszett hatást keltenek, úgy időben mint térben, néha szinte rémesen, mint például a vért okádó, vagy a szeméből vérző gyermek. A kontraszt piros színnek szimbolikus dichotomikus jelentése van, egyszerre jelképezi az életet és halált, és a szemlélőt a mindent uraló rideg zöld (növényzet – az élet állandó megújulása) és lila árnyalatokba folyó kék színen keresztül (víz, ég – világűr), szinte szemen szúrja ragyogó jelenlétével. A levegőben szétszórt fehér pontok is misztikus hatást keltenek, mintha csillagpor hullna, isteni nyugalmat hozva a nyugtalan emberi viszonyokba.

A különféle intim emberi történeteket vagy csoportos eseményeket a művésznő még azelőtt megalkotta, hogy beteljesedtek volna, értelmük és céljuk megvalósult volna, tehát lényegében még mindannyian türelmetlenül várjuk, hogy történjen valami, és ez pszichológiai feszültséget okoz az egyébként statikus kompozíciókban.

Az elhagyatott épületek pedig ezzel ellentétben a mulandóságot szimbolizálják, tehát a vanitas-t vagy a memento mori-t, hiszen már teljesen elveszítették funkciójukat és sorsuk lepecsételődött.

Annak ellenére, hogy Kristina Mésároš jelenlegi alkotó fázisát felejthetetlen ázsiai tapasztalat veszi körül, alakjai univerzális létkérdéseket tesznek fel, amelyekre a feleletet talán egy másik, időn és téren kívüli életben fedezzük majd fel.

Mario Berdič, képzőművészeti kritikus
(Magyarra fordította: Gabriella Bence Utroša)

FÉNYKÉPEK A MEGNYÍTÓRÓL

FÉNYKÉPEK A KIÁLLÍTÁSRÓL