KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS: Joan Miró

M E G H Í V Ó

Tisztelt Művészetkedvelők!

A Lendvai Galéria és Múzeum, valamint Lendva Község
tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerőseit

Joan Miró

grafikái kiállításának megnyitójára,
amely 2016. április 15-én, pénteken 19.00 órakor
lesz a lendvai várban.

Az egybegyűlteket Beata Lazar,
a Lendvai Galéria és Múzeum igazgatója köszönti.

Beszédet mond mag. Anton Balažek, Lendva Község polgármestere és dr. Janez Balažic művészettörténész.

A kiállítást mag. Julijana Bizjak Mlakar,
a Szlovén Köztársaság kulturális minisztere nyitja meg.

---

A tárlaton Miró 95 grafikáját és 15 plakátját csodálhatják meg a német Richard H. Mayer magángyűjteményébol. A 20. század egyik legjelentősebb spanyol festőjének, szobrászának és grafikusának műveit semmilyen stílussablonba nem lehet beleszorítani, művészetével minden hagyományt megszegett. A művész elragadtatással nyilatkozott a papírra készített művészeti alkotásokról, hisz úgy vélte, hogy a papír szabadságot ad a művésznek.

---

A kiállítás 2016. szeptember 30-ig tekinthető meg.

---

A MEGHÍVÓ GRAFIKÁJA

---

KIEMELT VÁLOGATOTT GRAFIKÁK

---

A KIÁLLÍTÁSRÓL

Joan Miró (1893–1983)
grafikai kiállításáról

Borúlátó vagyok. Folyton azt hiszem, valami balul megy majd.
Ha festményeimben van is valami humoros, ez semmiképp nem olyasmi,
amire tudatosan törekednék. De meglehet, azért van szükségem
a szellemességre, hogy kifejezzem jellemem tragikus oldalát.¹

Joan Miró 1983. április 20-án, Barcelonában született a Palma de Mallorca-i származású Dolores Ferrà i Oromí és a katalóniai Tarragona környéki Miquel Miró i Adzaries aranyműves és órásmester fiaként. Kora ifjúságát Barcelonában töltötte. Hétéves korában kezdte látogatni a Regomir utcai magániskolát, és már ebben az időszakban rajzórákat is vett. Kedve ellenére, ám apja akaratából 1907-től kereskedelmi iskolába járt. Ezzel egyidejűleg az Escuela de la Lonja művészeti akadémiát is látogatta, ahol mesterei a romantikus tájképfestő, Modesto Urgell Inglada és az iparművészet tanára, José Pasco Merisa voltak. 1911-ben a körülmények szerencsétlen összjátéka folytán egy idegösszeroppanás következtében súlyosan megbetegedett, ezért szüleivel a Tarragona melletti Montroig-ban lévő vidéki birtokukra költöztek. Midőn a fiatal Joan felépült, véglegesen kizárólag a művészet mellett kötelezte el magát.

1912-től 1915-ig Barcelonában Francesco Galí avantgárd Escola d’Art-ján tanult, 1913-tól 1918-ig pedig emellett rajzórákat is látogatott a Cercle Artístic de Sant Lluc-on. Első önálló kiállítását 1918. február 16. és március 3. között rendezte a barcelonai Dalmau galériában. Ez időszakból származó műveinek kiindulópontja Cézanne festményelemzés-koncepciójában, Matisse tiszta színsíkjaiban és arabeszk-dekorativitásában és természetesen Georges Braque, Pablo Picasso és Sonia Delaunay kubista formáinak megfelelő képzőművészeti átültetésében keresendő.

Miró fürkész természetére ekkoriban kétségkívül a kortárs francia festészet volt a legnagyobb hatással, különösen azt követően, hogy 1920-ban életében először személyesen is ellátogatott Párizsba. A festő művészi jellemének formálásában kétségkívül szerephez jutott az avantgárd irányzatok iránti nyitottsága, amit a dadaizmussal való aránylag korai kapcsolata is megerősít: a 391 c. dadaista folyóirat első számának megjelenésekor Barcelonában már 1917-ben megismerkedett a párizsi és később New York-i dadaizmus jelentős alakjával, Francis Picabiával. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy e szellemi légkörben és e lelkes tervezésben lassú érésben teljesedett ki az a művészi nyelvezet, amelyet az 1918 és 1922 között készített tájképek jelképeznek.² Ezek a mágikus realizmus szellemében és Rousseau, „a vámos” érzékelhető hatására a hazai Montroig vidéki miliőjét ábrázolják. A falusi házak és gazdaságok³ topográfiailag felismerhető látványa és a figuratív szekvenciák mellett kimagaslanak a növény- és állatvilág lelkiismeretesen aprólékos részletei is. A formákat nagyfokú stilizáltság jellemzi, mely egészen az egyedi, világos katalán színvilágú arabeszk megjelenésig fokozódik. Már Miró ezen korai alkotásai és művészete is tartalmazzák mindama jellegzetességeket és őt általában leíró jellemzőket, amelyek a látszólag egyszerű jelrendszer segítségével feltárják e világ lelki esszenciáját.

Ezzel kapcsolatban érdemes kiemelni Miró 1923-24-ben festett, akár kanonikusnak is nevezhető műveinek jellegét, amit kitűnően bemutatnak a Felszántott föld⁴ és a Katalán táj (A vadász)⁵ c. festmények, hiszen egy olyan, újonnan kialakított képi nyelvre vallanak, amelynek képzőművészeti elemei, Hajo Düchting nagyszerű megállapításával⁶ élve, a természet aprólékos megfigyelésén és a tárgyak varázstulajdonságainak a sajátos jelek és színek költői rendszerébe való átültetésén alapulnak. Ez az elemi jelek világa, amelyeket különféle térsíkokban fogságban tartanak a geometriai formák, a körök, háromszögek, kúpok, stb. és a tárgyi világ apró, erőteljesen absztrahált rövidítései. Ezt természetesen többek közt az alapvető képzőművészeti elemek bravúros használatával éri el, amelyek a pontoktól és a különféle egyenes, vékony, vastagított, növényi vonalaktól az írott szavakon át a mértani idomokig terjednek. Mindezen elemek együttesen ikonográfiai-tanúskodó jelvilággá állnak össze, amely semmiképpen sem egyöntetű, hanem épp ellenkezőleg többrétegű és többjelentésű, érzékeket megidéző és rejtett szexuális képzettársításokat keltő. Ennélfogva pontosan a tárgyi és a szürreális határán, a megismerhetően tudatos és a tudatalatti fantazmagórikus megnyilvánulása között helyezkedik el.

Csodálatosan egyszerűen néznek ki Miró rejtett szimbólumai, amelyeket képzőművészetileg stilizál és az ember- illetve állatalakúnak, valamint a növényinek fantazmagórikus megjelenítésére hangol, a jelentők bőségét tárva elénk ezáltal. Bár számos olyan értelmezés látott napvilágot, amelyek a kreatív paradigma értelmében Miró művészi alkotófolyamatának eredőjét a lélektani automatizmusban vélték felfedezni és életművét emiatt látványosan szürreális-pszichológiai megközelítésben értelmezték, tán nem árt felidézni a művész korábbi kiindulópontjait. Mirót ugyanis már 1919 előtt foglalkoztatták a naturalista jelentéshordozó elemek belső képzőművészeti távlatai, és a stilizáció felé vezető úton a keleti művészetben kereste önnön nyelvezetének eredetét. „Az arabeszkből kalligráfia született. Számos ősi nyom lelhető fel benne, ezért festészeti eljárásomban lényegében valami vallásos is felfedezhető.”⁷ E szavak alapján elmondhatjuk, hogy Miró az egyedi formális-képzőművészeti alapvetésekig az absztrahálás és a természeti stilizációja által jutott el, és hogy ez jelenti szerzőien eredeti képzőművészeti megfogalmazásainak és a rá oly jellemző kifejezésmód alapjait. Miró képzőművészeti újítóképessége ezért meglehetősen közel helyezkedik el azokhoz az ábrázolási formákhoz, amelyek az egyedi lelki, sőt vallási tapasztalatban nyilvánulnak meg. Mindkettőt, a képzőművészetet és a vallást, a láthatót és a szellemit később csak továbbgondolta a lélektani automatizmus szürrealizmushoz illeszkedő felfogásával összhangban.

Miró képzőművészeti kánonja a pszichológiai automatizmuson alapul, ami azt jelenti, hogy a műalkotás létrejöttének folyamata a kiválasztott felületen folytatott esetleges kézműködés eredményeként létrejövő képmás sajátos építését feltételezi. A végtermék és Miró műalkotásainak külső megjelenése a tudatalatti világaiból előhívott legőszintébb reflexió eredménye. Természetesen rendkívül sok forrásból merít ihletet, amely ihletforrások a lélektani automatikus értelmezésben különösen kötelező érvénnyel bírnak, és a gazdag néphagyománytól, elmélkedésektől, álombéli látomásoktól, hallucinációs állapotoktól a titokzatos, misztikus tapasztalatokon és rejtett erotikus fantáziákon át egészen a máglyáig és az okkult gyakorlatokig terjednek.

Miró életének és munkásságának kulcsfontosságú ideje tehát a 20-as évekre esik. A hazai Montroig mellett egyre többet tartózkodott Párizsban. A kezdetektől barátságot kötött honfitársával, Picassóval; a dadaistákkal: Francis Picabiával, Pierre Reverdy-vel, Tristan Tzarával való megismerkedést követően pedig végül végzetesen közel került a szürrealisták André Breton, Paul Éluard, André Masson és Louis Aragon alkotta köréhez. Az alkotói, filozófiai és világnézeti közelség ellenére azonban Miró soha nem kívánt a szürrealisták csoportjának tagjává válni. Valójában a dadaizmus és az ezen avantgárd mozgalomból kinőtt szürrealizmus közelébe bármi másnál inkább a felfedező nyugtalanság, a széles látókör és a költőiség művészetre gyakorolt hatásába vetett végtelen hit hajtotta.

A húszas évek második felében a megjeleníthető képzőművészeti- és jelentésvilágot ún. költői ábrázolások sorozatában gondolta újra, melyekbe kézírással dalszövegeket illesztett. 1930 után viszont ábrázolásai egyre elvontabbakká váltak. A kollázsos átvétellel és más képzőművészeti eszközökkel való kísérletezésével – saját szavai szerint – „meg akarta ölni a festészetet”⁸, és ezzel még közelebb került az esztétikum-ellenes, a hagyományos festészetet támadó képzőművészeti mozgalmakhoz. 1932 után készített képei továbblépnek ebből az állapotból: itt már tiszta színmezőkké absztrahálja pillanatnyi lelkiállapotát, és ezeket vetíti egymásra. Hogy az ilyenkor megjelenített belső valóság egyedi és megismételhetetlen, következő kijelentése erősíti: „Amikor vászon elé állok, soha nem tudom, mit fogok csinálni, így aztán a végeredmény nekem magamnak a legnagyobb meglepetés”⁹

A harmincas évek második felében művészi fejlődése új stádiumba ért: ez „vad képeinek” korszaka. Színviláguk lefojtottabb, sötétebb, és érezhetően apokaliptikus hangulatot áraszt, elvégre a Spanyolországban dúló polgárháború idején készültek. A polgárháború kezdetétől egészen 1940-ig nem tért vissza Spanyolországba, illetve a katalán Montroig-i otthonba. Mirónak a köztársasági eszme mellett való elköteleződését és erkölcsi tartását a Kaszás (Lázadó katalán paraszt) c. falfestménye mellett, amely Picasso Guernicájával egyetemben az 1937-es világkiállításon spanyol pavilonja számára készült és azóta sajnos megsemmisült, tán a legjobban az Aidez l’ Espagne –Segítsd Spanyolországot! c. nagyszerű plakátja érzékelteti, mely ugyanezen évben szitanyomásos eljárással készült. A nézőt megszólító, imperatív plakát társadalmi-politikai súlya mellett képzőművészeti elemeket is hordoz, amelyek a kék háttér és az ebből expresszív módon kiugró, felemelt öklű, sárga, piros, fehér és fekete színekben megálmodott stilizált alak közti ellentétben is megmutatkoznak. A plakát képzőművészeti eszköztára nagyon beszédes, hiszen Miró háború utáni grafikai opusának kontrasztos színgazdagságát vetíti előre, ami természetesen a lendvai kiállítás központi témája.

Joan Miró grafikai munkáinak jelen kiállítása a Lendvai Galéria-Múzeum és Kunstgalerien Böttingerhaus, illetve Richard H. Mayer bambergi gyűjtő és mecénás közötti, már bejáratottnak mondható együttműködés eredménye. Ennek megfelelően a lendvai kurátorok ez alkalommal a Mayer-gyűjtemény képeiből válogattak, amelyek már azután keletkeztek, hogy a művész grafikai alkotásaiért elnyerte az 1954-es, XXVII. Velencei Biennálé nagydíját. A lendvai kiállításra ezért bizonyos mértékig érvényes a megállapítás, hogy csak részleges bepillantást enged Miró grafikai alkotótevékenységébe. Mindazonáltal még így is felettébb „színpompás” válogatásról van szó, amely az 50-es évek közepe és Miró 1983-ban bekövetkezett halála között készült színes litográfiák (kőnyomatok) széles tárházát mutatja be a látogatónak. Így e tárlat a képzőművészet iránt érdeklődők és kiváltképp Joan Miró munkássága minden kedvelőjének örömére szolgálhat.

Javarészt tehát a Miró késői grafikai életművébe tartozó alkotásokról van szó, azonban így is érdemes felidézni a művész alkotói fejlődésének néhány mérföldkövét. A művész ugyanis csak érett éveiben – gyakorlatilag az 1933 körüli időszakban – kezdett intenzívebben érdeklődni a grafika iránt – ekkor jött létre például a száraztű és akvatinta technikával készült Daphnis és Chloé. Ha ez utóbbi esetében felfedezhetők is analógiák Picasso alkotásaival, a néhány évvel későbbi, 1938-ban készített Óriásnő és a Nő vulkánnal című rézkarcok¹⁰ már teljes összhangban állnak Miró addigra kicsiszolódott saját, szürreális érzékelések ihlette ikonográfiájával. Hasonlóképpen álomszerű jelenetet tár elénk a Nő és madár a hold előtt (Femme et oiseau devant la lune) c. 1947-es rézkarc is, amelyen azonban a művész kompakt, lezárt vonalakat használ, előrevetítve így későbbi rendhagyó szobrászati tevékenységét is. Már az 1930 előtt keletkezett „költői” képektől kezdve tudatosan merített ihletet a költészetből. Saját művei mellett nagy irodalmi kortársainak költeményeit is szívesen adta vissza vizuális alkotások formájában. Már 1948-ban elkezdte egy 80 rézkarcból álló sorozat tervezését Paul Éluard Mindenáron (A toute épreuve) c. kötetéhez, azonban csak 1958-ra készült el vele.¹¹

A rézkarc és száraztű, valamint a fametszet igényes technikái mellett Miró grafikai életművének legnagyobb részét a színes litográfia teszi ki. Jóllehet már 1930-ban e technikával illusztrálta Tristan Tzara L’Arbre des voyageurs (Utazók fája, Éditions de la Montagne) című versét, de elmélyült érdeklődést csak 1947-es első amerikai utazása során kezdett el mutatni iránta, annak hatására, hogy Greenwich Village-ben meglátogatta Stanley William Hayter „Atelier 17” nevű műhelyét. Már a rákövetkező évben nagy lépést tett a színes kőnyomatok készítése irányában, ez alkotófolyamat kezdetét a párizsi Maeght Galéria számára készített plakátja jelöli. Aimé Maeght galériatulajdonos az egyes művészeti ágak egymást kölcsönösen erősítő hatásának elvét vallotta, így különböző élvonalbeli képzőművészekkel együttműködve számos értékes grafikai mappát és bibliofil kiadást jelentetett meg, és nagy példányszámban értékesítette ezeket a művészeti piacon. Ezen együttműködésnek Joan Mirót is megnyerte, így utóbbi 1948-1950 között egy húsz színes litográfiát tartalmazó mappát készített Tzara Magában beszélő (Parler seul. Poème) című verseskötetéhez. A rákövetkező években Maeght galériája további rendkívül értékes bibliofil kiadások formájában hozta ki pl. Tzarán és Éluard-on kívül André Breton, René Char, André Frénaud, Michel Leiris és Raimond Queneau költeményeit. E tekintélyes példányszámban megjelentetett fényűző grafikai kiadások¹² előállításában jelentős szerepet játszott a kiváló grafikusmester, Fernand Mourlot által vezetett párizsi stúdió is, amelyben számos más nagy kortárs művész, például Henri Matisse, Pablo Picasso, Georges Braque és Marc Chagall grafikai ciklusai is készültek.

1956-tól kezdve Miró ideje nagy részét Spanyolországban töltötte, főleg a Palma de Mallorca-ban berendezett remek műtermében, melyet barátja és honfitársa Josep Lluís Sert építész tervezett. Ma itt található a Fundació Pilar i Joan Miró alapítvány székhelye. 12 évvel később, 1968-ban ugyanezen építész tervei alapján készült el Barcelonában a Joan Miró Alapítvány épülete, amely a Kortárs Művészeti Tanulmányi Központ keretében működik (Fundació Joan Miró, Centre d’Estudis d’Art Contemporani). Miró késői grafikai alkotásainak tekintélyes részét spanyol környezetben komponálta – a felsorolt helységek mellett Montroig-i birtokán.

Miró igen termékeny alkotóidőszaka volt ez, ami a jelen kiállításon látható, sporadikusan kiválogatott színes litográfiák közel negyedén is tükröződik. Ilyenek például a jelentőségteljes ihletésű és képzőművészeti frissességű Az aranytollú gyík (Le Lézard aux Plumes d’Or), az Erik Satie: Versek és dalok– Kompozíció (Composition Satie ‘Poémes et Chansons), a Közmondások (Ma de proverbis) és a színes akvatinta és rézkarc technikában létrehozott Groteszk udvaronc (Le Courtisan Grotesque). Ugyanebben az időszakban (1974-ben) lezártabb és tanúskodó sorozat keletkezett a Szobrász (Escultura…) közös vezérmotívumával, amely a világ országaira vetítette ki eszméit. Egységes egészet képez a Csodás és titokzatos vigadalmak Miró kertjében (Maravillas con Variaciones Acrósticas en El Jardín de Miró) című elbűvölő, költészettel átitatott sorozat, amelynek húsz kőnyomatát, ha vonalaikat és jellegzetes színes alakjaikat tekintjük, képzőművészetileg a szinte krokiszerű benyomások és a litográfiai rács kifinomult struktúrája határozza meg. Természetesen a többi grafikában is fellelhető a képzőművészeti és tartalmi elemek gazdagsága, azonban jelentőségteljesen és sejtetően hat A savanyú melódia (La Mélodie Acide) tizennégy grafikája és az, amely e nagy művész 90 éves jubileumára készült.

Joan Miró saját képi nyelvet és jelentésuniverzumot talált fel, melyek a művész álomvilágának, a képzőművészetileg a gyermekien egyszerű formákra absztrahált felejthetetlen fantazmagórikus kivetülések és az emberi szimbolikusan felismerhető sejtelmessége között szétfeszített tudatalatti villanásaiból állnak össze. E gyermekien egyszerű formák időnként szöveges-költői bekezdésekbe fonva a nap, a hold és a csillagok letisztult motívumaival társalognak, gondosan megrajzolt vonalaikkal a tiszta fekete, vörös, sárga, kék és zöld számos variációjában, határozott, kontrasztos színviszonyokban jelennek meg. Megint másutt pedig rafináltak, elvontak, litográfiai rácsba rendeződnek… De a legapróbb képzőművészeti elem is, legyen akár csak egy pont, vonás, mértani idom vagy szín, meglepő egyszerűséggel és félreismerhetetlenül Joan Miró művészi és lelki egyéniségét fejezik ki.

Janez Balažic, művészettörténész

---

---

LÁBJEGYZET:

1 – „Kertészként dolgozom”, levél Yvon Taillandier-nek, 1959. február 15-én, in: Joan Miró. Selected Writings and Interviews (ed. Margit Rovell), London (Thames & Hudson) 1987, 247. o.

2 – Walter Erben (&Hajo Düchting), Joan Miró 1893-1983. Mensch und Werk (ed. Ingo F. Walther), Köln (Benedikt Taschen Verlag) 1988, 20-29. o.

3 – Az ebben a korszakban született művei közül kétségkívül A farm c. olajfestmény (1921-1922) a legjelentősebb, amelyet a művész barátja, az író Ernest Hemingway vásárolt meg; negyedik felesége, Mary a washingtoni National Gallery of Artnak adományozta.

4 – Felszántott föld / Terre labourée, 1923-1924, olaj, vászon, 66 × 94 cm, Solomon R. Gugenheim Museum, New York.

5 – Katalán táj (A vadász) / Paysage catalan (Le chausseur), 1923-1924, olaj, vászon, 64,8 × 100,3 cm, Museum of Modern Art, New York.

6 – Erben (&Düchting) 1988, 32-33. o.

7 – Rowel (ed.) 1987, 263. o.

8 – Erben (&Düchting) 1988, 60. o.

9 – Intervjú Francisco Melgarral, 1931. január 24., in: Rowel (ed.) 1987, 117. o.

10 – Norbert Nobis, Joan Miró – Die Druckgraphiken, in: JOAN MIRÓ. Graphische Werke, Mischtechniken und bibliophile Bücher aus fünf Jahrzehnten, Sammlung Galerie Boisserée, Köln 2012, 10. o.

11 – Gerard Cramer (ed.), Facsimile Paul Eluard & Joan Miró: A toute épreuve, Genf, 1984.

12 – A catalogue raisonné jegyében hat bibliofil kiadás együttese nyújt teljes betekintést Miró grafikai, azon belül is litográfiai életművébe: Jaques Dupin, Miró Engraver. I. 1928-1960, Volume 1, Párizs (Galerie Lelong) 1984; Michel Leiris, Fernand Mourlot, Joan Miró Lithographs, Volume I, Párizs (Maeght Editeur) 1972; Michel Leiris, Fernand Mourlot, Raymond Queneau, Joan Miró Lithographe, Volume II; 1953-1963, Párizs (Maeght Editeur)1975; Joan Texidor, Miró Lithographe, Volume III; 1969-1972, Párizs (Maeght Editeur) 1977; Nicolas & Elena Calas, Miró Lithographe, Volume IV; 1969-1972, Párizs (Maeght Editeur) 1981; Patrick Cramer, Miró Lithographe, Volume V; 1972-1975, Párizs (Maeght Editeur) 1992; Patrick Cramer, Joan Miró Lithographe, VI.; 1976-1981, Párizs (Maeght Editeur) 1992.

---

Mag. Julijana Bizjak Mlakar kulturális miniszter megnyitóbeszéde

Tisztelt mag. Anton Balažek polgármester úr, tisztelt dr. Göncz László képviselő úr, jelenlévő művész hölgyek és urak, kedves művészetkedvelők!

Örömömre szolgál, hogy ma ismét Önökkel lehetek a Lendvai Galéria-Múzeumban, mivel engem ért a megtiszteltetés, hogy megnyithatom Joan Miró kiállítását, amely a művész 95 grafikáját és 15 plakátját vonultatja fel a németországi Richard H. Mayer magángyűjteményéből. A Lendvai Galéria-Múzeum kivételes szerepet tölt be: a szlovén és részben a magyar kulturális örökség megóvásával foglalkozó központi intézmények egyike a szélesebb régióban, és egyben a kortárs vizuális művészet népszerűsítője a Mura-mente egész területén, sőt Magyarország és Horvátország szomszédos részein is. Eredeti és jó minőségű programja a legjobb ilyen jellegű intézményeink közé emeli, ezenfelül pedig fontos összekötő szerep jut neki Szlovénia és Magyarország, illetve mindkét kisebbség között. A Lendvai Galéria-Múzeum a legtöbb látogatót vonzó és a legtöbb médiamegjelenést (kritikákat, riportokat) generáló szlovén galériák közé tartozik. Ezen adatok híven tanúskodnak az állami felhatalmazással rendelkező múzeum alkalmazottainak elkötelezettségéről és munkájuk minőségéről.

Az elmúlt években a Lendvai Galéria-Múzeum programját Az egyetemes művészet óriásai című kiállítás-sorozattal gazdagította, amelynek keretében állandó együttműködést alakított ki az egész Európából származó magángyűjtőkkel. Épp ezen együttműködésnek köszönhetők az elmúlt években e helyiségekben a közönség elé tárt rendkívüli kiállítások, és nincs ez másként a 20. század egyik legjelentősebb spanyol grafikusának, szobrászának és festőjének ma nyíló grafikakiállítása esetében sem.

A meghívó kitér Miró önfejűségére: nem lehetett keretek közé szorítani, sablonokat ráerőltetni. Vallotta, hogy a papír szabadságot biztosít a művésznek. Egyszóval a nagy művész erényei ékesítették.

Miró grafikái egy szelet Spanyolországot hoztak el Lendvára előbbi napsütötte tájaival és gazdag, de viharos történelmével, amelyről két évvel ezelőtt fantáziadús grafikalapjain Goya, tavaly pedig Picasso regélt. Ennek kapcsán ismételten ki szeretném emelni a Lendvai Galéria-Múzeum jelentőségét a szlovén, a magyar és a tágabb közép-európai térség számára, hiszen úttörő szerepet vállal a magángyűjtemények nyilvános kiállítóterekben való bemutatásában, és ezáltal lehetővé teszi számunkra az értékes találkozásokat a jelentős külföldi művészekkel és tájakkal.

Miró egyike a központi spanyol szimbólumoknak is. Elvontságában is varázslatos napábrázolásában az ottani idegenforgalmi dolgozók a táj, annak különleges öröksége és kultúrája tökéletes metaforájára leltek. Időnként mi is azt kívánjuk, bárcsak szlovén kollégáik is hasonló affinitással viseltetnének a saját művészeink iránt.

A kultúra és a művészet ősidők óta a legjobb hidat jelentik a nemzetek között. Egyetemes nyelve a képzőművészetet kiváltképp alkalmassá teszi az emberek közötti kapcsolatok építésére, amivel az államférfiak már a kezdetektől tisztában voltak. Ennek folytán a műtárgyak értékes protokolláris ajándéknak, a művészek pedig az emberek közötti szívesen látott közvetítőnek számítottak és számítanak napjainkban is, sőt a műtárgyakat az egyszerű emberek is kedvelik, szívesen fejezik ki velük a másik iránti jóindulatukat. Részben ennek következtében a művészek örök vándorok, és a legrégibb időktől a társadalom egyik legmobilisebb csoportját jelentették. A műtárgyak formáiban és színeiben megőrződtek alkotóik személyes történetei és emlékei ama tájakra és helységekre, ahonnét származtak. A művészeti stílusra számos tényező van hatással, és ezek között a táj kétségkívül a leginkább meghatározók közé tartozik. Ez a megállapítás még a mai, a globalizáció által jellemzett alkotótevékenység esetében is megállja a helyét, de még ennél is sokkal nehezebb volna figyelmen kívül hagynunk a keletkezés helyét a régebbi műalkotásoknál.

A grafikakiállítás szeptember 30-ig kétségkívül a lendvai vár számos látogatójában vált majd ki lelkesedést. Szívből gratulálok és köszönetemet szeretném kifejezni mindenkinek, aki hozzájárult a megvalósításához. Tisztelt jelenlévők, örömmel tudatom, hogy a kiállítás ezennel megnyílt.

Miró alkotásainak szemlélése töltse el Önöket művészeti élvezetekkel, egyben kellemes társalgást kívánok.

---

FÉNYKÉPEK A MEGNYÍTÓRÓL

Fotókat készítették: Biserka Sijarič, Nataša Juhnov, Sandi Baumgartner