Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Kiállításmegnyító: 2013. április 19-én, pénteken 18.30 órakor a lendvai várban.
A kiállítás 2013. szeptember 29-ig tekinthető meg.

MEGHÍVÓ

Kedves művészetkedvelők!

A Lendvai Galéria és Múzeum és Lendva Község tisztelettel meghívják Önt és kedves ismerőseit Rembrandt Harmenszoon van Rijn, a világhírű 17. századi holland festőművész és grafikus rézkarcainak kiállítására, amelynek megnyitója 2013. április 19-én, pénteken 18.30-kor lesz a lendvai várban.

A kiállítást mag. Anton Balažek, Lendva Község polgármestere nyitja meg.
Beszédet mond Paul Rachler, a bécsi Künstlerhaus levéltár vezetoje és Jos Douma, a Holland Királyság nagykövete.

A kiállítás 2013. szeptember 29-ig tekinthető meg.

A KIÁLLÍTÁSRÓL

Rembrandt rézkarcai és a Künstlerhaus

Történet a nagylelkűségről

A „Gesellschaft der bildenden Künstler Österreichs” (Osztrák Képzőművészek Egyesülete) Ausztria legrégebbi művészeti egyesülete, amelynek 1861-es alapító tagjai az úgynevezett „Ringstraßen-Zeit” legjobb festői, szobrászai és építészei közül kerültek ki. Ferenc József császár nagylelkű adományának köszönhetően a Künstlerhaus a Bécs központjában található Karlsplatzon épült fel, a Musikverein szintén világhírű épülete mellett. Elkészültekor korának egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszínének és kiállítóterének számított.

Az 1868-as évben két igen fontos esemény történt az egyesület életében. Ekkor nyitották meg az épületet, valamint váratlanul felbecsülhetetlen értékű ajándékban részesültek: Aloisia Ranftl, Johann Ranftl festő özvegye hagyatékaként ekkor került az egyesület tulajdonába a festő műgyűjteménye.

Johann Mathias Ranftl (1804–1854) a biedermeier időszak sikeres festője és lelkes műgyűjtő volt, ezenfelül tekintélyes szószólója egy osztrák művészeti egyesület létrehozásának; ez az elképzelés azonban csak korai, járvány okozta halála után néhány évvel válhatott valóra. Az elfogadott vélekedés szerint 14 évvel később Aloisia a saját végrendelete összeállításakor valójában férje végakaratát követte.

Ranftl gyűjtői érdeklődését saját munkája határozta meg, különösen az arckép- és az életképfestészet iránti vonzalma. Az abszolút természethűség, a szövet anyagszerűsége, a világos fények és a nyugodt, széles térkezelés híve volt. Korának sok festőjéhez, mindenekelőtt Ferdinand Georg Waldmüllerhez hasonlóan Ranftl a zsánerjeleneteket, a polgári élet kellemes egyszerűségének és meghittségének ábrázolásait előnyben részesítette az ipari forradalom és az európai nacionalizmusok megjelenése által okozott gyökeres változások és a társadalmi felfordulás bemutatásával szemben.

Nem meglepő, hogy miként a kor sok más festője, Ranftl is a 17. századi holland festészet és rézkarc mestereihez, mindenekelőtt Rembrandthoz fordult példamutatásért. Nem tudjuk, kiktől szerezte a 63 eredeti Rembrandt-nyomatot, a néhány kortárs másolatot és friss fénynyomatot. Annak ellenére, hogy Rembrandt jelentős hatást gyakorolt rá, nem rendelkezünk adattal arra vonatkozóan, hogy Ranftl bármilyen közvetlen másolatot készített volna Rembrandt műveiről.

Úgy tűnik, a Künstlerhaus sokáig nem döbbent rá a gyűjtemény jelentőségére, amely gyűjtésszociológiai tanulmányként, rézkarcosztályozási leckeként, valamint válogatott és nagyon jó állapotban lévő képzőművészeti alkotások egyedi kollekciójaként is értelmezhető. Ezért a Rembrandt-rézkarcok a két világháborút a Künstlerhaus és az Albertina trezorjában vészelték át, s a gyűjteményt a közönség először csak 1968-ban láthatta. Azóta már a világ számos városába eljuttatták a műveket, és az Egyesült Államokban, ahol 1985 és 1987 között húsz múzeumban állították ki a kollekciót, különösen zajos közönségsikert aratott.

A 17. századi rézkarcok mindazonáltal nem alkalmasak a gyakori utaztatásra. Ha a jövő nemzedékei számára is meg akarjuk őrizni jó állapotukat, óvatosan kell kezelnünk őket. Ezért valószínű, hogy a művek lendvai bemutatása hosszabb ideig az utolsó alkalom lesz, amikor a nagyközönség is láthatja e páratlan gyűjteményt – időszerűvé vált ugyanis kutatásuk és restaurálásuk (előbbire a gyűjtemény első leírása, 1966 óta nem került sor).

Rembrandt nem csupán a rézkarc történetének volt az egyik legtermékenyebb alkotója, hanem tökélyre és változatosságra törekvéséről is híressé vált. Legtöbb rézkarca több változatot megélt és különféle fázisokon ment keresztül. Az új változatot gyakran csak néhány vonal hozzáadása jelenti az amúgy már kész kompozícióhoz. Figyelemre méltó, hogy a Künstlerhaus gyűjteményében őrzött rézkarcok legnagyobb része a befejezettek közé tartozik. A rézkarcok némelyike, mint például A pásztorok imádása – éjjeli jelenet című, nem kevesebb, mint nyolc fázison ment keresztül, míg más alkotások – így például az Ábrahám és Izsák – azonnal elnyerték végső formájukat.

Rembrandt népszerű volt, és népszerűségének legközvetlenebb hozadékai a műveiről készített másolatok. A kiállításon látható másolatok a művészetet tanulók technikai jártasságának megcsillogtatásaként jöttek létre, némely esetben ismeretlen másolók által készített gyenge minőségű nyomatmásolatok vagy pedig kései darabok a 18. századból. A 19. században a fénynyomat-technikának köszönhetően Rembrandt képei széles körben elterjedtek, ez vezetett a művészettörténet egyik legsikeresebb védjegyének, Rembrandt hírnevének felépítéséhez, amely napjainkban is biztosíték arra, hogy egy kiállítás rendkívüli sikert arasson, még akkor is, ha „csupán” rézkarcokat, és nem festményeket mutat be.

dr. Peter Zawrel,
a Künstlerhaus igazgatója, Bécs

FÉNYKÉPEK A MEGNYÍTÓRÓL

VÁLOGATÁS A KIÁLLÍTOTT GRAFIKÁKBÓL