VIRTUÁLIS KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS: Keresztutak – Suzanne Király-Moss és Časar Sebastijan közös kiállítása

A virtuális kiállítás megnyítója: 2020. május 18-án, 18 órakor
Helyszín: Lendvai Zsinagóga

A virtuális kiállításmegnyitót a Lendvai Tévéstúdió készítette.

Készítette: Magyar Lovrić Mirjana 
Operatőr: Pulić Bruno
Hangtechnikus: Magyar Sebastijan
Vágó: Svarda József

Elérhetőség: https://www.rtvslo.si/hidak/kapcsolat

A KIÁLLÍTÁSRÓL

Képzeljünk el egy poharat, amely félig meg van töltve vízzel. A történet végkifejletét és tanulságát sokan ismerik: lesznek, akik azt mondják, hogy a pohár félig tele van, míg mások azt, hogy félig üres. A példával nem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy vannak optimista emberek, hiszen úgy ítélik meg, hogy a pohár félig tele van, és velük szemben állnak a pesszimista egyének, akik szerint inkább üres az a pohár. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy mindkét csoportnak igaza van: a pohár egyszerre félig üres és félig van tele. Nehéz pontosan megválaszolni, hogy miért látják különböző emberek másféleképp ugyanazt a jelenséget. Betudható a pillanatnyi lelkiállapotnak, az eltérő szociális környezetnek, a más oktatási háttérnek, az élettapasztalatoknak stb. Az eltérő szempontok és látásmódok a művészetnek fontos elemei, hiszen enélkül nem lenne fejlődési íve. De hogy pontosan miért látja máshogy és festi meg másként az almát Cézanne, Van Gogh, Monet vagy Courbet, miközben mindegyikük ugyanazt a gyümölcsöt látja, nem tudni. Ami biztos, hogy ezek a másságok és különbségek a művésznek a személyiségét is tükrözik, és ezektől lesznek a műveik egyéniek.

Ugyanazoknak a motívumoknak a „máshogy látása” jelenik meg Suzanne Király-Moss és Časar Sebastijan közös kiállításán. Mindketten közvetlen környezetüket, az őket körülölelő természetet örökítik meg, de a saját látásmódjuk szerint.

Suzanne Király-Moss álomszerű képeinek dekoratív jellege képes arra, hogy elrejtse a bennük megbúvó motívumokat. Figyelmesen szemlélve e műveket kirajzolódnak az igazi tartalmak: az utakat körülölelő dombok, az erdők, az állatok, az emberek stb. Suzanne a környezetét saját művészeti szűrőjén keresztül így látja: feldolgozásában a valós táj átlényegül, meseszerűvé válik. Hűségesen nyúl kedvelt motívumaihoz, például az út és az ösvény jelenségéhez, amely a művésznő már megtett valós és egyúttal szellemi utazásainak is képi megnyilvánulása. Az „út”, az „ösvény” motívumát már korai munkáin is megtaláljuk a tájképek részeként. Az idő múlásával azonban az útmenti táj elkezdett távolodni a valóságtól és szellemi térré alakult át. Az örvény is sokszor felbukkan képein, néha csigaház formájában. Olybá tűnik, mintha a Fibonacci-spirálhoz hasonló örvénnyel próbálná ábrázolni a világmindenség végtelenségét. De az embert, illetve pontosabban a nézőt is elhelyezi ezeken a képeken, amely főleg a Fosszíliák című alkotásain érezhető. Néhány képtől eltekintve egy központi motívumból épülnek fel a művek, ezzel a néző figyelmét nem kötik le más elemek. Az alkotásoknak sajátos vibrálást kölcsönöz, hogy szinte kivétel nélkül vonalakból épülnek fel. A kanyargó vonalak változó vastagsága és sűrűségük adják a formák körvonalait, plaszticitásukat és az árnyékolásokat. Ez a legtisztábban a monokróm képeknél figyelhető meg.

Suzanne KIRÁLY-MOSS

Hasonlóan, mint Suzanne Király-Moss esetében, Časar Sebastijannál is a saját közvetlen környezet jelenti az ihletforrást, de szinte csak és kizárólag a lendvai, illetve a pannon táj. Kettőjük között a legnagyobb különbség talán az, hogy Sebastijan stílusa sokkal inkább természethű és inkább „színcentrikusak” a művei, mintsem rajzok. Képei túllépnek a tájkép klasszikus értelemben vett fogalmán. Ugyanis a táj mint motívum csak kellék, annak a kelléke, hogy a művész megfogalmazza lelkének legbelső világát. Színkompozícióival gondolatokat, érzelmeket, eszméket, filozófiát, vallást tud megfogalmazni. A képzőművészet lehetővé teszi számára, hogy benső énjének eseményeit formába öntse. Festményein önmaga drámai megfogalmazását láthatjuk. Feszültséget a színek használata kelt, az erős kontrasztok pedig a képek töltelékét és dramaturgiáját adják, ezektől válnak a festmények a belső én hordozóivá. A merész színválasztás kiváltotta hangulatnak köszönhetően a képeket nem lehet megunni, az erős színek mindig újat és újat tudnak mutatni. A néha már szinte fluoreszcensen rikító egy-két színfolt annak ellenére sem tűnik idegennek, hogy az emberi szem azt a természetben nem veszi észre. Képei egyrészt az önreflexió, az önvizsgálat, az önkritika, másrészt a benyomások és a külső hatások találkozási pontját jelentik. Lecsapódik bennük az emberi létnek minden apró kis rezdülése, amitől a táj a szemünk előtt kel életre, hogy oda belépve megismerjük Časar Sebastijan belső világát.

ČASAR Sebastijan

A Keresztutak című kiállítás azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa két alkotó útjának a találkozásait, kereszteződéseit. Első ránézésre nem sok közös van a két művészben, sem alkotói, sem pedig emberi szinten. Bizonyos értelemben teljesen más kornak, sőt mondhatni kultúrának a szülöttei, hiszen Suzanne a távoli Amerikából került Lendvára. Más volt a családi hátterük, a baráti körük, az oktatási környezetük, a társadalmi szerepvállalásuk. Ennek ellenére útjaik néha keresztezték egymást. Ugyanez igaz a művészetükre is: hasonló mozgatórugók hajtják őket, amikor a környezetükhöz fordulnak, ahogy a természetet tisztelik. Mindkettőjüknek intim a viszonya az alkotáshoz, amit jól mutatnak a kisméretű képek, és pont a méretük az, ami a nézőt arra ösztönzi, hogy lépjen közelebb hozzájuk, vizsgálja meg, érezze át azokat.

Pisnjak Atilla művészettörténész

A kiállítás 2020. augusztus 2-ig tekinthető meg.