KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS: Hommage à Picasso

LENDVAI VÁR
2015. április 17-től szeptember 30-ig

Pablo Picasso spanyol festő, grafikus és szobrász, a 20. század leghíresebb képzőművésze.

Az »Hommage à Picasso« (Hódolat Picassónak) című kiállításon Pablo Picasso 42 eredeti grafikai művét (rézkarc, foltmarás, litográfia, fametszet és linóleummetszet) és 20. századi világhírű művészek (Joan Miró, Andy Warhol, Victor Vasarely, Frank Stella, Antoni Tápies, David Hockney, Roy Lichtenstein, Joseph Beuys, Henry Moore, Hans Hartung, Robert Rauschenberg …) 71 eredeti grafikai alkotását láthatja a közönség. Utóbbi művek 1972 és 1975 között születtek, alkotóik az osztrák művészettörténész és kritikus, dr. Wieland Schmied ösztönözésére ezekkel a művekkel szerettek volna tisztelegni Picasso 90. születésnapján a képzőművészet óriása előtt, aki azonban ezt már nem érhette meg.

A lendvai várban megrendezett kiállítás rendkívüli lehetőség arra, hogy betekintsünk Picasso különböző művészeti korszakaiba és a 20. század képzőművészetébe.

A kiállítás szervezői: Galéria-Múzeum Lendva és Kontakt Verlag, Regensburg.

---

---

MEGHÍVÓ

Tisztelt Művészetkedvelők!

A Lendvai Galéria és Múzeum, valamint Lendva Község tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerőseit az

Hommage à Picasso,

című kiállítás megnyitójára, amely 2015. április 17-én, pénteken 18.00 órakor lesz a lendvai várban.

Az egybegyűlteket Beata Lazar, a Lendvai Galéria és Múzeum igazgatója köszönti.

Beszédet mond mag. Anton Balažek, Lendva Község polgármestere és Judita Krivec Dragan, a Szlovén Köztársaság Kulturális Minisztériuma Képzőművészeti Igazgatóságának titkára.

A kiállítást mag. Breda Škrjanec művészettörténész nyitja meg.

A kiállítás 2015. szeptember 30-ig tekinthető meg.

---

A KIÁLLÍTÁSRÓL

Hódolat egy legendának

Pablo Ruiz Picasso (1881–1973) a közönség számára a modern művészet zsenijének a megszemélyesítője. Oly mértékig bálványozzák, hogy korának egész művészeti életét megtestesíti, és ezért bérelt hellyel rendelkezik az emberiség emlékezetgalériájában, ahol olyan múltbeli nagyságok társaságában foglal helyet, mint Shakespeare és Beckett, Michelangelo és Rembrandt, Caesar és Napóleon, Galilei és Einstein…

Picasso azonban már a maga idejében is a leghíresebb élő művésznek számított. Karizmája a halála óta napjainkig eltelt negyven évben semmit sem halványult; műve és személyisége még mindig lenyűgöz bennünket. Kiállításain látogatók hadai hömpölyögnek és tömegek veszik meg a róla szóló könyveket. Picasso ezen erőteljes befolyásának és világméretű vonzerejének oka alkotásainak rendkívüli sokszínűségében és vitalitásában keresendő. A legtekintélyesebb festőnek, grafikusnak és szobrásznak számított, számos iparművészeti ághoz értett és kitűnő díszlettervező volt. Kiterjedt művészeti hagyatékát máig nem sikerült teljes mértékben katalogizálni, leírni, elemezni és a közönség számára hozzáférhetővé tenni.

Jelen összefüggésben Picasso mindenekelőtt grafikusként érdekel bennünket. A grafika terén kifejtett tevékenysége a többi műfajhoz viszonyítva, amelyben alkotott, nyugodtabb és konzervatívabb volt, mindazonáltal – miként Riva Castleman fogalmazott¹ – a grafikakészítéshez való hozzáállása nagy jelentőséggel bírt a grafikai ábrázolás jövője szempontjából.

A múlt század húszas éveit megelőzően Picasso inkább csak időnként foglalkozott grafikával. Az ezen időszakból származó grafikai alkotásain a klasszikus motívumok dominálnak. Ez látható a két úgynevezett livre de peintre² esetében is, amelyeket rézkarcokkal látott el: Balzac Az ismeretlen remekmű (Le Chef-d’œuvre inconnu) című novellájáról és Ovidius Átváltozások című alkotásáról van szó. Előbbi megrendelője ügynöke, Ambroise Vollard, utóbbié pedig Albert Skira kiadó volt. A klasszikus témák szabad motívumválasztást tettek lehetővé Picasso számára, amellyel messzemenően élt is, hiszen képei az isteni cselekedetektől a megvadult lovakig és bikákig terjedtek.

Engedjék meg, hogy vizsgálódásom középpontjába Balzac Az ismeretlen remekmű című művéhez készített grafikákat állítsam. A lendvai kiállításon szereplő 24 darab, 1931-ben befejezett grafika pontosan ebből a livre de peintre-ből származik. Vollard eredeti kiadása 13 szöveg nélküli rézkarcot, valamint 67, Picasso rajzai alapján Georges Aubert által kidolgozott fametszetet és 16 oldalnyi vonalas-pontos rajzmásolatot tartalmazott.

Balzac Az ismeretlen remekmű című elbeszélésben egy festőkörökben nagy tiszteletnek és hírnévnek örvendő elaggott festőről mesél, aki műtermében már egy évtizede eredménytelenül igyekszik létrehozni egy festészeti remekművet: egy szépséges nő portréját, amely több volna puszta női arcmásnál – a vásznon a nő lelkét kívánta ugyanis megragadni. Ez az elképzelés oly mértékben elhatalmasodott rajta, hogy semmibe vette többi, az egész festőtársadalom által csodált remekművét. Valahányszor csak kollégája, Porbus és a fiatal Poussin hallgatták az öregember szenvedélyes és lelkesült elbeszélését a végső műtárgyról, elutasította őket, mondván hogy a mű még koránt sincs kész. Amikor Porbus és Poussin végre szemügyre vehette a festő titokzatos remekművét, elborzadtak: csupán vonalak, színek és formák kivehetetlen kavargását érzékelték. Kigúnyolták az idős festőt, hiszen úgy tűnt nekik, hogy híres barátjuk megzavarodott. Másnap megtudták, hogy az idős festő az éjszaka során meghalt, de még előtte minden alkotását tűzre vetette.

Az, hogy Vollard választása Balzac az abszolútnak a festő általi kereséséről szóló novellájára esett, Picassónak saját dilemmája miatt lehetőséget biztosított az idős festővel való azonosulásra. Barátainak írt levelei egyikében lejegyezte, hogy maga is pályatársai hasonló megrendülésével szembesült, amikor megmutatta nekik forradalmi protokubista mesterművét, Az avignoni kisasszonyokat.³

A 13 rézkarc 1927 és 1931 között keletkezett, központi motívumuk pedig a művész és modellje. Riva Castleman szerint „a művész festőállványa mögött dolgozik, és a valóság⁴ előtt állva olyan képet alkot, amely alapvető zavarában maga a valóság”. E grafikák sokak szemében mérföldkőnek számítanak a grafika történetében.

Picasso 1937-ig, az úgynevezett Vollard-szvit számára készített utolsó grafikák befejezéséig alkotott mélynyomásos hagyományos technikákban és neoklasszicista stílusban. 1937 áprilisában a német légierő gépei lebombázták a spanyolországi baszk Guernica városát. Picasso műtermet bérelt Párizsban a Rue des Grands-Augustins-ben, abban a házban, amelyben sokak feltételezése szerint Balzac Az ismeretlen remekművének jelenete játszódott. A festő minden addigi projektjével felhagyva teljes egészében híres nagyméretű vásznának, a Guernicának szentelte magát, amelyet még az év júniusában befejezett.

A Vollard-szvit⁵ számára készült, 100 grafikából álló sorozat 1933 és 1937 között keletkezett. Témájukat tekintve e művek a már említett könyvekben is megjelenített két téma, azaz a mitológia és a művész a műtermében párosítását jelentik, amelyek az alkotó allegória iránti fogékonyságára és a tudatalatti iránti szürrealista érdeklődésére utalnak. A művész a nyomdászmester segítségével számos új technikai eljárást vitt be grafikáiba, például az akvatintát és a puha borítású technikát, hogy a képnek festőibb hatást biztosítson.

Ebben az időszakban keletkezett, illetve jelent meg saját kiadásában 50 nyomtatott és szignált példányban Picasso grafikai mesterműve, a La Minotauromachie (1935) is, amely rézkarc és metszet egyben.

Picasso mindig nyitott volt az új iránt, és ez grafikai téren sem volt másképp. 1940 után felfedezte a litográfiát. Murlot párizsi műtermében litográfiák sora keletkezett, amikor a művész felfedezte a litográfiai eljárásban rejlő kísérleti lehetőséget. Számos litográfiaváltozat készült ugyanarra a témára. Ezek közül az egyik legismertebb a Nő karosszékben, amely harminc változatban ismert.

Amikor a múlt század ötvenes éveinek végén Dél-Franciaországba költözött, ahol nem voltak mélynyomtatásra vagy litográfiára szakosodott grafikai műtermek, a linómetszetek nyomtatásának lehetőségéből merített ösztönzést. Kísérletsorozatba kezdett, mégpedig az egylemezes színes linómetszetek nyomtatásával. Az e korszakból származó leghíresebb műve a Csendélet lámpa alatt című 1962-es linómetszete.

A művész a múlt század 50-es éveitől haláláig a személyes témákat előtérbe helyező és a meglévő motívumokat és kompozíciókat ismétlő alkotásnak szentelte figyelmét. 1955-ben megvásárolta a La Californie villát Cannes-ban, ahol számos rajz, grafika és festmény keletkezett, amelyekhez a műtermi motívumok, valamint a művész villájában és annak környékén zajló élet szolgáltak alapul.

Úgy tűnik, hogy idős éveire Picasso a saját életéből egyre inkább eltűnő vitalitás kifejezését határozta meg művészete feladatául. Ezért születtek az életörömet világosan kifejező művek, amelyek akkor is sikert arattak, ha vázlatként vagy krokiként keletkeztek. Ilyen például az 1957-es Bikaviadal grafikasorozat, amely Picasso számos művéhez hasonlóan a múltban, ezúttal Goya grafikasorozatában talált mintaképet. Az összes rézkarc, illetve akvatinta a bikaviadal jeleneteinek pontos leírása, miközben a művész minimális számú képzőművészeti eszközt alkalmazott.

Meg szeretnék említeni még egy grafikasorozatot, amely élénken foglalkoztatta a művészt élete alkonyán, amikor fő alkotószándéka a befejezett munka koncepciójának a megsemmisítése volt. 1968-ban a 347-es szvit című sorozatban 347 leplezetlen erotikájú és nyíltan kukkoló jellegű metszetet készített. Az erotika kisebb vagy nagyobb mértékben állandón jelen volt munkásságában, e sorozatban viszont központi szerepet kapott és olyasvalamiként ábrázolta, ami ledönti a társadalmi tabukat.

Picasso 1973-ban, 92 éves korában hunyt el. Grafikai életműve a modernizmus egyik legnagyobb grafikai opusa, és több mint 1900, egyenként 25–150 példányban megjelent kompozíciót tartalmaz. Számos művészettörténész egybehangzó véleménye szerint munkássága alapvető hatással volt a grafika második világháború utáni fejlődésére. A grafikai hordozók fejlődésének jelentőségét mindenekelőtt Picassónak a grafikai technikákkal való foglalkozása során tanúsított kutató megközelítésében és az újítások grafikai eljárásokba való átemelésében látják.

Az elmondottak igazságtartalmát erősíti meg Wieland Scmied osztrák művészettörténész kezdeményezése is, akinek Picasso halálát követően a világ különböző tájairól 69 művészt sikerült megnyernie ahhoz, hogy közreműködjenek egy közös projektben, amelynek az Hommage à Picasso címet adta. 1972 és 1975 között a művészek a modernizmus nagymesterének tiszteletére hozták létre grafikáikat. Mind Picasso kortársai, mind a művészet fejlődését 1945 után meghatározó művészek közül olyan fontos neveket találunk köztük, mint Pierre Alechinsky, Enrico Baj, Joseph Beuys, Pol Bury, Christo, Jim Dine, Dan Flavin, Richard Hamilton, Hans Hartung, David Hockney, Alfred Hrdlicka, Robert Indiana, Donald Judd, Roy Lichtenstein, Walter de Maria, Roberto Matta, Joan Miró, Robert Motherwell, Eduardo Paolozzi, Michelangelo Pistoletto, Robert Rauschenberg, Emil Schumacher, Frank Stella, Antoni Tàpies, Jean Tinguely, Cy Twombly, Victor Vasarely és Andy Warhol.

Minden művész egy Hódolat Picassónak című grafikát készített a saját jellegzetes stílusában és a művészi nyelvezetének leginkább megfelelő grafikai eljárással. Olyan különféle művészeti irányzatok híveiről van szó, mint a szürrealizmus, az informel, a foltfestés, az absztrakt expresszionizmus, a lírai absztrakció, a kinetikus művészet, a pop art, az új tendenciák, az op art, a minimalizmus stb. A 71 grafika mindegyike különleges. Megtalálhatók közöttük a különféle stílusváltozatokban készült Picasso-portrék, például P. Bury-nél, E. Paolozzinál, A. Tàpies-nél, HAP Grieshabernál, L. Riversnél, E. Schumachernél, J. Dine-nál és C. Oldenburgnál. David Hockney saját magát ábrázolta, amint alázatosan elhalad a híres mester szobra előtt, Andy Warhol jellegzetes stílusában Paloma Picassóról készített arcképet, W. de Maria pedig az afrikai földrész körvonalait hordozó portréval az afrikai népművészet Picassóra gyakorolt hatására utalt. Néhány művész, például A. Hrdlicka, R. Hamilton, J. Castillo, R. Guttuso, J. Manzù és R. Matta Picasso híres műveit fogalmazták újra. Michelangelo Pistoletto például a szitanyomatán egyszerűen egy kerítésen ülő galambot ábrázolt, és ezzel Picasso híres Békegalamb című litográfiájára utalt, amelyet az 1949-ben Párizsban megrendezett I. Béke Világkongresszus plakátjának fő motívumául választottak és minden jövőbeni békemozgalmi tevékenység szokatlanul erős és tartós szimbólumává vált. Néhány művész, például A. Jones, R. Indiana, E. Pignon, R. Rauschenberg, J. Rosenquist, J. Tinguely és J. Voss a grafikájában a Picasso életéből és foglalkozásából származó elemekre helyezte a hangsúlyt.

Christo, V. Vasarely, D. Judd, J. Beuys, J. Miró, R. Motherwell, L. Nevelson, W. Lam, C. Twombly és mások pedig a nagy művésznek egy-egy, a maguk jellegzetes modorában készített művet szenteltek.

Ha befejezésképpen még egyszer visszatérünk ahhoz az állításhoz, hogy Picasso grafika iránti viszonya jelentősen hatott e médium háború utáni fejlődésére, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mivel az Hommage à Picasso című grafikai projektben való részvételre való felhívásnak az 1945 utáni művészet nagy nevei tettek eleget, ez a projekt egyben a grafika előtti hódolatnak is tekinthető, amely épp a múlt század hatvanas és hetvenes éveiben élte virágkorát.

Breda Škrjanec

_____________