Date posted: 14. 06. 2022 | Category: AKTUÁLIS, HÍREK

KIÁLLÍTÁS: Kristina Rutar ‒ Vanitas

Tisztelt Művészetkedvelők!

A Múzeumok Nyári Éjszakája kapcsán a Lendvai Galéria és Múzeum tisztelettel meghívja Önt és Kedves Barátait Kristina Rutar Vanitas című kiállításának megnyitójára, amely 2022. június 18-án, szombaton, 19.00 órakor lesz a lendvai vár pincehelyiségeiben.

A kiállítást Pisnjak Atilla művészettörténész, a tárlat kurátora nyitja meg.

A kiállításmegnyitó performance-ban közreműködik Muzikačaka és nosferatu3285.


VANITAS

A vanitas (lat. üresség, hiábavalóság) kifejezés alatt az élet mulandóságát és az evilági létünk élvezeteinek az értelmetlenségét bemutató művészeti alkotásokat értjük, többnyire csendéleteket. A vanitas-motívum alapelve, hogy életünk nincs a saját kezünkben, az Isten akaratától függ. A motívum a zsidó-keresztény vallásosságban gyökeredzik, amely az evilági javak, sőt valamiféleképpen az élet dogmatikus jelentéktelenségén alapul, hiszen azt tanítja, hogy a valódi életcél a túlvilágon keresendő. A vanitas a művészetben először mellékmotívumként jelent meg, majd a középkorban folyamatosan önállósodott. Abban az időben a halál és a halál utáni élet iránti érdeklődés igen élénk volt, amit más művészeti motívumok, elsősorban az ars moriendi, a danse macabre és a memento mori is alátámasztanak. A vanitas-motívumvilág elterjedése a 16. és a 17. században az észak-európai tájakon érte el a tetőpontját. A vanitas-csendéletekre jellemző volt a koponya mint az elkerülhetetlen halál szimbóluma, a rothadó gyümölcs, amely oszlásnak indulásával az öregedésre emlékeztetett, az órák, amelyek jelképesen visszaszámolták az időt, valamint más, a mulandóságot jelképező tárgyak.

Kristina Rutar kiállítása tartalmi szempontból a vanitas motívumvilágának szoros folytatása, míg formai szempontból saját megközelítés fémjelzi, amely ebben a formában újdonságot hoz a motívum megjelenítésébe. A kiállítás fontos mozzanata a tér, amely a vanitas-motívumok egyfajta sajátos hordozója és valójában része a művészi megfogalmazásnak. A lendvai vár sötét, rusztikus pincehelyiségében a kerámiaszobrok lebegő tükrökön kaptak helyet. A szobrok önmagukban egy-egy vanitas-motívumként jelennek meg. A klasszikus koponyák, órák, rothadt gyümölcs vagy hasonlók helyett maga az „enyészet” folyamata tárul a szemeink elé: a szobrok kialakításukból adódóan a dekonstrukció érzetét sugározzák. A tükörképek világosan rámutatnak arra, hogy a tárgynak nincs másik oldala, és teljes egészében enyészetre van ítéltetve. Igazából a valósággal való szembenézésről beszélhetünk, amelyben nincs semmilyen illúzió a nemlétezőről.

A kiállítás két alapvető interpretációt enged meg. Az első, hogy minden szobor önmagában a motívum hordozója – függetlenül a többitől. Ez a magyarázat az egyén életének, illetve létének a jelentőségét hangoztatja. A másik interpretáció szerint mi, egyénekként csak kis részei vagyunk valamilyen nagyobb egésznek, ami lehet a közösség vagy a társadalom, vallási értelemben pedig a teremtés is. Az utóbbi magyarázat lehetővé teszi a konkretizálást: párhuzam vonható a mai társadalom aktuális eseményeivel. A műalkotások lebomlásában, illetve enyészetében pedig felfedezhető az alkotó látásmódja magáról a művészetről. Kristina Rutar pesszimista szellemiségű kiállításával azt szeretné közvetíteni, hogy a műalkotás már keletkezése idején is pusztulásra van ítélve, ez pedig magának a művésznek a bizonytalanságát is kiváltja, és nem utolsósorban önmagának és a nézőknek is felteszi a kérdést, hogy mi a művészet értelme.

Formális tekintetben a művész a kiállítással új kifejezési eszközöket keres, hiszen eddigi munkája során a tiszta formáknak szentelte figyelmét, amelyekkel többek között a szépség kifejezésére törekedett. Az itteni szobrok (a kiállítás kontextusából kiragadva is) a csúnyaság, az enyészet fenoménjét tükrözik, ami a szobrokat a vanitas-motívum elsődleges üzenetével ruházza fel. Annak ellenére, hogy a szobrok semmilyen konkrétumot nem fejeznek ki, organikusságukkal valamilyen őslényekre, fosszíliákra, mélytengeri szervezetekre, sőt földönkívüli képződményekre emlékeztethetnek bennünket. A kiállítás egyrészt Kristina fantáziájának, másrészt empirizmusának a gyümölcse, így az üreg (tér) a valós és a valótlan világ határát jelképezi, és ahogy azt már Platón is megállapította, mi ennek a helyzetnek a rabjai vagyunk.


Kristina Rutar

Kristina Rutar (1989, Tolmin) 2013-ban diplomázott a Pedagógiai Karon a kerámiakészítés területén. 2015-ben a lengyelországi Wroclawban található Akademia Sztuk Pięknych im. Eugeniusza Geppertán elvégezte az interdiszciplináris grafika mesterszakot. Ljubljanában él és alkot, ahol a Képzőművészeti és Formatervezési Akadémia Egyedi formatervezés / üveg és keramika szakán a kerámia irányzat docense.

„Válaszként a szenzibilis világfelfogásra dichotómiás tereket alkotok. A környezet megélésének a válasza az objektum és a szubjektum között kialakult viszonyban tükröződik. A rabság és a szabadság, a távol- és a jelenlét, az oltalom és a kiszolgáltatottság közti viszonyokat kutatom. Egyúttal felhívom a figyelmet a modern világ társadalmi struktúráinak és kapcsolatainak a törékenységére. A teret többrétegűen értelmezem: az objektum negatív tereként, olyan térként, amelybe belehelyeztek bennünket, valamint az én saját személyes teremként a társadalomban.”