Date posted: 18. 03. 2014 | Category: ELŐZŐ, HÍREK

MEGHÍVÓ: Hagymás István – Napvíz

vabilo_hagymas_istvan_A5_20140314-1Meghívó

A Lendvai Galéria és Múzeum
tisztelettel meghívja
Önt és kedves barátait
Hagymás István: Napvíz
című fotókiállítás megnyitójára
2014. március 20-án,
csütörtökön 18 órára a lendvai
vár padlásgalériájába.

A kiállítást Robert Inhof
művészettörténész
nyitja meg.

A kiállítás 2014. május 13-ig tekinthető meg.


Napvíz: „Most repül a kismadár!”

Igen, régebben ez volt a kulcsmondat, a varázsige. Akkor hangzott el, amikor a fényképész annak rendje és módja szerint beállította, megkomponálta a kívánt látványt, majd a fényképezőgép mögé állt és a kamera keresőjében is mindent rendben talált, de a kioldó gombját még nem nyomta meg. A fényképezés szertartásának ezen a pontján a mester magasba emelte jobbját, hüvelyk-, valamint középső ujjából csőrt formált, és ebben a pillanatban hagyták el száját az átváltozás szavai, vagyis az igével együtt exponált, azaz megvilágított. A kismadár pedig repült.

De milyen madár? És hová repült? És honnan? És mi végre? És miért éppen most? Nem tudom, látta-e valaki ezt a kismadarat, de hogy mindenki elhitte a létezését, annyi bizonyos. És aki hiszi, az látja… Gyerekkoromban szürkés-barnás verébszerű madárkának képzeltem, és meg voltam róla győződve, hogy a kamerában lakik, mintha a fényképezőgép volna a háza. Úgy gondoltam, hogy ez a pöttömnyi szárnyas jószág a madárház ablakán, vagyis az objektíven keresztül röpül ki a fényképész (mint afféle madáridomár) parancsszavára. Olyannak tűnt ez a bizonyos felkiáltó, felszólító, kijelentő mondat, mintha egy madár-népdal első sora volna: „Most repül a kismadár”… És valóban, ha jól odafigyelünk, hallani véljük a dalt, amely immár nem a gépben, hanem a bennünk fészkelő madárból fakad, álljunk a kamera akár egyik, akár másik oldalán. Mert amikor (fény)kép van éppen születőben, akkor ez a bizonyos kismadár röpül ki a látlat lelkéből, és a gépen keresztül egyenesen a saját lelkeinkig szárnyal, miközben fényképpé, fény-képpé dalolja a világot.

De fordítva is kép a kép: amikor mű van készülőfélben, a művészben is szárnyra kap a lélekmadár, és a csőrében azt a bizonyos ősképet tartja, amelyet ki tudja, mióta hordozunk magunkban, de most, amikor a keresőben hirtelen viszontlátjuk, kikívánkozik belőlünk. Milyen is ez az őskép? Olyasvalami lehet, mint az első sejt, amely nem lát, mégis a fény irányába mozdul, hogy tükrözze azt nedveivel. Emlékeznek-e vajon a molekulák, az atomok és az elemi részecskék? Emberlétünk első fészke, madárháza, kamrája, kamerája, fényképezőgépe az anyaméh. Innen, ebből a vizes közegből eredhetnek legelső képélményeink. A magzatvízből, víz által tisztán és nem tükör által homályosan látjuk a belső és a külső világot, a világosságot, a fényt, a Napot.

Ezen a réven ivódik belénk a Napvíz.

Hagymás István


A KIÁLLÍTÁS PLAKÁTJA

plakat_hagymas_istvan_20140314


FÉNYKÉPEK A MEGNYÍTÓRÓL

DSC_2017 DSC_2020 DSC_2025 DSC_2034 DSC_2038 DSC_2039 DSC_2043 DSC_2047 DSC_2049 DSC_2061 DSC_2073