Date posted: 24. 02. 2018 | Category: ELŐZŐ, HÍREK

PORCELÁNKIÁLLÍTÁS: Variációk Herendre

M E G H Í V Ó

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.
és a Lendvai Galéria és Múzeum
tisztelettel meghívja Önt, barátait és ismerőseit 2018. március 13-án (kedd) 18 órakor a lendvai várba
(Szlovénia, Lendva, Bánffy tér 1)
a Variációk Herendre című,
a világhírű herendi porcelán
évszázadait bemutató kiállítás
ünnepélyes megnyitójára.

A megjelenteket köszöntik:
Mag. Anton Balažek, Lendva Község polgármestere
Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Vezérigazgatója
Judita Krivec Dragan művészettörténész

A kiállítást megnyitja:
Damjana Pečnik, az SzK Kulturális Minisztériumának államtitkára

Közreműködnek:
Trio Energico

A MEGHÍVÓ GRAFIKÁJA

Variációk Herendre

A kezdetek

Tradicionális, közel 200 éves, ma is kézműves technikával porcelánt készítő manufaktúra otthona az a bakonyi kisváros, közel Közép-Európa legnagyobb tavához, a Balatonhoz, melynek neve szerte a világon egyet jelent a kiválósággal, tökéletességgel. Herend!

A XIX. században porcelánt birtokolni az arisztokrácia kiváltsága volt. A féltve őrzött, a Selyemúton Európába érkezett porcelánok pótlását a herendi cég akkori vezetője, Fischer Mór hihetetlen aprólékossággal és művészi érzékkel volt képes teljesíteni. Az 1826-ban Stingl Vince által alapított kicsi üzem ugyanis az ő vezetése alatt virágzott fel. Sőt, 1842-ben már Kossuth Lajos is nagyra értékelte a Herendit, majd a nemzetközi siker sem váratott sokáig magára: 1851-ben Londonban, a világ első világkiállításán a bájos bazsarózsákat és játékos pillangókat ábrázoló minta olyan csodálattal töltötte el Viktória királynőt, hogy rendelt egy nagyobb készletet e mintával. A jeles esemény emlékét máig őrzi Herend legismertebb mintája, a Viktória. Császárok és királyok azóta is, mind a mai napig kedvelik és értékelik a Herendit. Tisztelettel adóznak a kézműves munka utánozhatatlan, fenséges varázsának. Az alapanyagok első érintésétől kezdve az utolsó ecsetsimításig a Herendi Porcelán születése és díszbe öltöztetése az alkotó ember művészetének, a „kézzel készítésnek” különös ünnepe. Ma – 192 év történelmének és tudásának birtokában – a manufaktúra már 16.000 különböző formát és mintegy 4.000 különböző mintát, illetve ezek szabad kombinációit képes készíteni. Bátran kijelenthető: a választék több mint széles, a lehetőségek szinte határtalanok. Hisz Herenden azt vallják: lehetetlen nem létezik, az csupán egy újabb lehetőség!

Variációk Herendre

E páratlan termékválaszték a garancia arra, hogy a Herendi porcelánok bármilyen tematikában és témában pazar bemutatkozási lehetőséget jelentenek. Minden időben, minden korban és minden stílusban mindenki megtalálhatja a számára megfelelő Herendit. Hiszen a herendi termékfejlesztés egészen kivételes, évente mintegy 350–400 új Herendi-termék születik. Tradíció és innováció! Ez a két szó fejezi ki legjobban Herend erősségét, s azt, miért lett mára a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrája. Megőrizni a múlt hagyományait, s innovatív módon a világ előtt járni újdonságainkkal. Feszegetni a technológia határait és napról napra alkalmazkodni a korhoz, a változásokhoz, folyamatosan képesnek lenni a megújulásra. E kiállítás elsődlegesen erre a gondolatiságra fókuszál. Ezt a legméltóbban illusztrálni az egyik legrégibb mintánk – a Viktória minta – fejlődésével lehet, melyre a kiállítás fő gerince épül. Megannyi színvariáció, az évtizedek során alkalmazkodás az aktuális trendekhez. Számos olyan remekművet is bemutat a tárlat, melyek méretük, kivitelük vagy egyéb paraméterük alapján bravúrdarabnak számítanak. Ezek jellemzően limitált példányszámban készülő, exkluzív darabok, melyek méltón reprezentálják a manufakturális porcelánkészítés fellegvárának kimagasló tudását. Herend! Számtalan variációban, a herendi mesterek keze nyomát dicsérve.

A Herendi Hungarikum. Fogalom. Garanciát jelent a fejedelmi, minőségi luxusporcelánra, az értékes, különleges, kézzel készült porcelán-csodára, melyben ott van a közel két évszázados szakmai tudás, az örök és valódi érték. A Magyar Örökség és az Európai Kulturális Örökség része, s a manufaktúra most Lendva történelmi várában mutatja be tudását, variációit a nagyközönségnek, speciális válogatásban!

2018. március 13.

Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

Kapcsolatok: www.herend.com, facebook.com/herendporcelan

KIADVÁNY

A magyarok fehér aranya: a herendi porcelán

A Veszprémhez közeli Herenden működő porcelánmanufaktúrában immáron csaknem kétszáz éve készített porcelán a magyar kultúra fontos jelképei közé tartozik, és megbecsültsége a németországi meisseni porcelánéval, az osztrák Altwien/Augarten darabjaival vagy a franciák sėvres-i porcelánjáéval vetekszik. Annak ellenére, hogy Herenden a hasonló első európai manufaktúráknál bő évszázaddal később kezdtek termelni – minek következtében az itt bemutatott darabok között nem láthatók a 18. században jellemző, gyakran hasonló kínai és japán mintára készült edénykészletek –, a magyar műhelyben formailag és technikailag érett, csúcsminőségű termékeket állítottak elő, amelyek az egyedi képzőművészeti megközelítésnek köszönhetően nem csupán használati tárgyakként, de a gyűjtők körében is igen népszerűek.

A gyűjtés egészen különleges, időnként megterhelőnek is nevezhető szabadidős tevékenység. Különféle, főként lélektani szempontjaival egyre több szakértő foglalkozik; a témában külön említést érdemel Werner Münsterberger: Collecion – an Unruly Passion című tanulmánya (New York, 1995). Minden területnek megvannak a maga kedvelői, akik a fontosnak tartott darabok megszerzése érdekében sok mindenről, akár anyagi biztonságukról is hajlandók lemondani. A porcelángyűjtők különleges embereknek számítanak, hiszen e termékek egyrészt kemény és szilárd, az asztalon hasznosítható használati tárgyak, ugyanakkor törékenyek, áttetszők, gyakran színes mintákkal telefestett, apró szobrokként megmintázottak is, és a mindennapi lakókörnyezetünkben ötletesen idézhetnek meg kifinomult művészi víziókat.

Európában az agyagból készült termékeket, az első terrakottákat, már az emberi civilizáció kezdetén ismerték, és az agyag formáját, minőségét, felhasználhatóságát az évszázadok folyamán egyre tökéletesítve lenyűgöző alkotásokat hoztak létre. Természetesen az eleink által a legkülönfélébb célokra használt tárgyaknak, amelyek sora az étel és ital elkészítésére és felszolgálására szolgáló fazekaktól, tálaktól és csészéktől a dísztárgyakon át a szertartási edényekig (például urnák) terjedt, megvoltak a maguk korlátai, amelyek közül a legjelentősebb az volt, hogy az anyag nem rendelkezett a porcelán szilárdságával, nem lehetett mintákba önteni, illetve nem lehetett bonyolult, perforált formákat készíteni belőle. A kvarchomokból és az úgynevezett földpátokból álló, gyakran magas hőmérsékleten kiégetett, glazúrozott, festett és aranyozott, de mindezek ellenére áttetsző, lenyűgöző vegyületet, a kaolint Ázsiában már több mint ezer évvel azelőtt is előállították, hogy az európaiak találkoztak volna vele.

Az első porcelánok portugál és velencei kereskedők hajóin érkeztek, és csakhamar a felső társadalmi rétegek vágyott tárgyaivá váltak. 1600 után a kávé, a tea és a kakaó behozatalával az öreg kontinensen alapvetően megváltoztak a társasági élet formái is: külön létesítmények nyíltak az új italok fogyasztására, s követelménnyé vált, hogy ezeket külön e célra szolgáló edényekben készítsék el és szolgálják fel. A legrégebbi ilyen intézmény, a ma is működő híres velencei Caffè Florian 1720-ban nyitotta meg kapuit. A 18. században Európát valóságos „Kína-őrület” kerítette hatalmába: a gazdag nemesek és a felkapaszkodó polgárok a legfinomabb kínai porcelánból készült kávé-, tea- és csokoládézókészleteket keresték, amelyek azonban a keleti kereskedelmi utak, köztük a nevezetes Selyemút hosszadalmassága és veszélyessége miatt ritkák és igen drágák voltak. Természetesen hamarosan a gyűjtők is megjelentek, akik számára a porcelán többet jelentett az édes csokoládé kortyolására szolgáló legkellemesebb csészéknél vagy az ugyanezen kereskedelmi kapcsolatokból származó egzotikus fűszerekkel elkészített más gasztronómiai specialitások megízlelésére szolgáló puszta edényeknél. Érdekességként említendő, hogy a porcelán leglelkesebb rajongói között uralkodók (például II. „Erős” Ágost szász választófejedelem), főhivatalnokok és diplomaták (például Claudius I. Du Paquier és Conrad von Sorgenthal, mindketten az Altwien manufaktúra vezérigazgatói) is voltak.

Mivel a porcelán ilyen népszerű és egyben nehezen hozzáférhető és értékes árunak számított – fehér aranynak is nevezték –, diplomáciai ajándékként is igen kedveltté vált. Így aztán az európai műhelyekben és alkimista laboratóriumokban igyekeztek megtalálni a kínaiak és japánok által az idegenek elől gondosan titkolt formulát. Ebbéli törekvéseikben oly messze mentek, hogy ezzel megbízott kémeket küldtek a Távol-Keletre, hogy tárják fel az évezredes ősi tudást. Az elérhető források szerint azonban nem jártak különösebb sikerrel, és csak a 18. század elején, a korszerű vegytan európai úttörőinek sikerült valódi porcelánt létrehozniuk. Az Erős Ágost által várába záratott és ott egészen a porcelán titkainak felfedezéséig fogvatartott J. F. Bötteger alkimistáról és munkatársáról, a vegyész Tschirnhausenről szóló történet szinte meseszerűen hat. Az uralkodó az átütő felfedezés alapján Meissenben megalapította az első európai porcelánmanufaktúrát. Bárhogy lett légyen is, az az időszak kedvezett a tudományos kutatás (főként az alkímia keretében való) fejlődésének: a gazdagok a halhatatlanságot, a bölcsek kövét és a fémek arannyá változtatásának módját kutató tudósokat és alkimistákat anyagilag is támogatták; az uralkodók szinte versenyeztek egymással értük. Meissen – és valamivel később Bécs – után Európa-szerte megjelentek a porcelánmanufaktúrák, amelyek az egyes fejedelemségek, királyságok, császárságok és városok státuszszimbólumaivá váltak. E műhelyekben a korszak élvonalbeli mesterei, tekintélyes szobrászai és festői dolgoztak együtt; a termékek pedig értékes árunak számítottak, hiszen a porcelán – Böttger szavaival – egyfajta arany volt: valóságos kincs, amely az adott uralkodónak vagy városnak jelentős jövedelmet hozott. Bár az ipar 19. és még inkább 20. századi fejlődése lehetővé tette a porcelánkészítés bonyolult technológiai folyamatának leegyszerűsítését (mindenekelőtt a kemencék hőmérsékletének egyenletessé tétele révén, amelynek ingadozása a múltban sokszor selejtes termékeket eredményezett), a kézzel készített és kézzel festett porcelán továbbra is rendkívül értékesnek minősül és még mindig magas árral és gyűjtői értékkel bír. Míg egykor az úgynevezett fehércserép és a fajansz töltötte be a luxuskivitelezésű porcelán megfelelő pótlékának szerepét (mindkettő jó minőségű, de kevésbé ellenállóként sokkal olcsóbb), napjainkban a modern grafikai technikák segítségével kivitelezett egyszerűbb festésnek és színezésnek köszönhetően már az ipari porcelán is elérhető a többség számára.

A porcelánról szóló műveket lapozgatva meglepve tapasztalhatjuk, mennyire elterjedt ma a világban a porcelángyártás. A témával foglalkozó irodalmon belül azonban a legnagyobb figyelmet azon országok örökségének szentelik, amelyekben annak idején a kereskedelemnek és a gyarmattartásnak köszönhetően magas szintre jutott a tea- és kávéfogyasztás, illetve az ünnepi étkészletek elrendezésének hagyománya – még úgy is, hogy a valaha működött európai manufaktúrák nem mindegyike tartozott az élvonalba a formatervezés vagy a művészeti színvonal tekintetében. Ugyanakkor sajnos átsiklanak jó néhány olyan alkotás felett, amelyeket kelet-európai országokban – beleértve az Osztrák–Magyar Monarchiát – hoztak létre, jóllehet ezek semmiben sem maradtak el a népszerűbb angol vagy francia termékektől. Így például a Herendi Porelánmanufaktúra étkészletei és dísztárgyai – rajtuk az összetéveszthetetlen kobaltkék, a stilizált nemzeti címerből és a két keresztbevetett ecsetből álló porcelánjellel, amely a „handmade” felirat nélkül is kézi festést és aranyozást szavatol – a porcelánipar élvonalbeli termékei.

A herendi manufaktúrát Stingl Vince Ferenc gyáros alapította 1826-ban, egyértelműen a porcelángyártásnak a közeli európai országokban végbemenő felfutásának hatására, egyben a kerámiaformázás gazdag magyar hagyományaira alapozva, amelyekben a herendi termékek különleges díszítésmódja is gyökerezik. A magyar műhely tevékenységét kezdetektől a termékek magas minőségére és a minél világosabb és áttetszőbb porcelán előállítására irányuló törekvés jellemezte, ezért legalábbis az első évtizedek nem voltak híján a kísérleztezésnek, ami számos terméksérülést és anyagi gondokat is eredményezett. A vezetést 1839-ben átvevő, ambciózus Fischer Mór igyekezett talpraállítani a rogyadozó vállalatot: új elgondolásokkal állt elő, s bevezette a ma is az első helyen álló művészeti programot. Az ezt követő évtizedekben a Herendi Porcelánmanufaktúra számos tulajdonosváltáson ment keresztül, és az időszakos gondok ellenére eredményesen tört előre, feljutva a legtekintélyesebb európai műhelyek közé, majd a világ élvonalába. Ennek kapcsán meg kell említenünk, hogy jó minőségű kaolin állt a rendelkezésére, ami a jó porcelán elengedhetetlen kelléke, ám a lelőhelyek ritkák. Magas fényű és áttetsző fehér porcelánjának elegánsan festett példányait a herendi manufaktúra már a 19. században is a kor legfontosabb kiállításain: Bécsben, New Yorkban, Londonban és Párizsban mutatta be. A századfordulóra már az egyedi formatervezésű és művészi termékek szinonimájává vált „Herendi” márkanév kifejlesztésében jelentős szerepe volt a gyakorlott porcelánipari szakértő Farkasházi Jenő érkezésének. Tulajdonos-igazgatóként új, korszerű és a korra jellemző formatervezési megközelítést vezetett be, ugyanakkor eredeti módon élesztette újjá a régi motívumokat és mintákat. Az Altwien manufaktúra 1864-es megszűnését követően Herend sikerrel vette át a monarchia udvari porcelánszállítójának szerepét.
A herendi porcelántermékeket több díjjal is elismerték; a manufaktúrának pedig különleges elismerést jelentett, hogy az 1851-es londoni világkiállításon Viktória angol királynőt annyira elbűvölte a művészien megformált, friss, világos, „herendi” színekben megfestett, stilizált virágokkal és lepkékkel díszített étkészlete hogy a brit udvar is rendelt belőle. A számos változatosan és ötletesen megformált edényt és kiegészítő dísztárgyat tartalmazó, a természet képzeletbeli világát modernizált porcelánmintaként ábrázoló készlet ma is a Viktória nevet viseli, és az egyik legnépszerűbb a világon.

Míg számos porcelánmanufaktúra a termékei megtervezésében arra törekedett, hogy azok minél inkább elüssenek a bevett formáktól és a megszokott kivitelezéstől, vagy épp a dekorálás során a nagyformátumú, közismert, nemritkán a legnagyobb festők (Rubens, Watteau, Bouchet…) életművéből kölcsönzött festményeket – például tájképek, arcképek, mitológiai és bibliai jelenetek, allegóriák és aktok – igyekezett visszaadni, Herenden mindenekelőtt a már a régi magyar kerámiaművészet által is nagyra becsült természeti motívumok jelentették a fő ihletforrást, a növény- és állatvilág látható formáinak közvetlen, szinte impresszionista másolásától kezdve a botanikai lexikonok lapjain szereplő ábrázolások finom mintákban való felhasználásáig.

Az áttört felületű tányérokat és csészéket vagy éppen kaspókat virágok, levelek, zöldségek, madarak és rovarok vagy pillangók díszítik. Mesteri kézirajzzal készültek a dekoratív szegélyek és a mintákon ábrázolt alakok körvonalai is; a színpaletta üde, a friss színek dominálnak: gyakori a zöld, a rózsaszín, sőt a porcelánfestésben egyébként ritkán alkalmazott sárga is. A „Herendi” márka speciális termékei az apró porcelánfigurák is, főleg az önálló talapzaton elhelyezett egyedi állatfigurák, amelyek mázas felszínét jellegzetes festésmóddal munkálták meg. Hasonlóképpen a „Herendi” sajátosságának számítanak a természethű, realista pontossággal modellezett és színezett virágok, amelyek akár a friss virág helyett is ékesíthetik az ünnepi asztalt.

Szlovéniának is megvan a maga, igaz, szerényebb hagyománya a kerámia és a porcelán készítése és felhasználása terén. Örökségünkben a porcelánnál nagyobb súlyt képvisel a fajansz és a fehércserép, amelyek a kreatív képzelet és a belevésett népi örökség gazdagságát tárják elénk. E termékek is kincsnek számítottak, amelyek generációról generációra szálltak, és eleink életének meghatározó eseményein voltak díszes kísérőelemek. A herendi porcelánt nálunk a szélesebb közönség tán kevésbé ismeri, ám a porcelángyűjtők nagy becsben tartják. A Herendi Porcelánmanufaktúra történelmi gyűjteményéből rendezett kiállítás ezért mind a szélesebb közönség, mind a gyűjtők számára kitűnő alkalom: előbbiek közvetlenül szemügyre vehetik a kizárólag kézzel festett, élvonalbeli porcelántárgyakat, utóbbiak pedig esetleg olyan műtárgyakat pillanatanak meg, amelyek felkelthetik gyűjtői érdeklődésüket.

Judita Krivec Dragan

FELHASZNÁLT IRODALOM:

Valeria Tiepolo, Gianni Pistrini, Maria Pinzani: Porcellane europee di una collezione triestina, Cogeco,
Trieszt, 2002. Will H. Theus: How to Detect and Collect Antique Porcelain and Pottery, Alfred A. Knopf, New York, 1974.
Dr. Kovács Orsolya: Historizmus a Zsolnay kerámiában, Múzeum és Galéria, Pécs 2003.
Mateja Kos: Beloprstena keramika na Slovenskem, Narodni muzej Slovenije, 2005.